Érkezés Almavégbe
Eljött a nagy nap! Már hetek óta csak erre várok, erről a pillanatról álmodtam. Kapcsolatfelvétel egy új, ismeretlen kultúrával.
Az Almavég nevű település lakói egészen barátságosak, bár volt egy kis félreértés a jöttünk kapcsán. Nedus, a helyi milícia vezetője úgy gondolta, hogy az almákért jöttünk, amelyeket a "Déli Fokhoz" szállítunk. Remélem, hogy holnap sikerül tisztázni a trásszal, aki a helyi polgármester lehet. És ha már milícia... rengeteg fegyveres őr járja a város utcáit. Feltűnően sok. Gyanúsan sok.
Egy Pajta nevű fogadóban – milyen érdekes, ezeknél a népeknél is van fogadó – szálltunk meg. Lenyűgöző számomra, hogy a helyiek is a Közös nyelvet beszélik, noha egy erősen mutálódott dialektusát. Ezen kívül még saját nyelvet beszélnek a szarvas lények, valamint legalább két különböző és egy kevert nyelvet az alacsony termetű lények. Reményeim szerint minél több jegyzetet készíthetek a szókincs és etimológia vonatkozásában, mielőtt továbbállnánk.
Ha azt mondanám, hogy a társaim többsége önfejű, meggondolatlan és vakmerő volt, mélységesen alábecsülném a hozzáállásukat. Noha Nedus egyértelműen a tudtunkra adta, hogy nem szeretné, ha a trásznál való jelentkezés előtt elhagynánk a fogadót, többen is kiszöktek, sőt, volt, aki összetűzésbe került a helyi rendfenntartókkal. Tanko'ba, akiről azt reméletem, hogy korára tekintettel talán a megfontoltabbak között van, egyenesen provokálta őket, úgy kellett visszakísérnem a fogadóba.
Holnap jelentkezünk a trásznál, és remélhetőleg sikerül mindent tisztázni.
The major events and journals in Callum's history, from the beginning to today.
Session 26
07:20 am - 21.10.2021Session 26
07:20 am - 21.10.2021Session 25: Csapdába zárva
12:01 am - 30.09.2021Session 25: Csapdába zárva
04:42 pm - 29.09.2021Session 21: Az ősi város
09:40 pm - 16.04.2021Session 21: Az ősi város
05:01 pm - 16.04.2021Session 20: A Hantvidék
05:00 pm - 16.04.2021Session 20: A Hantvidék
05:51 pm - 25.03.2021Session 19: A Végtelen erdő
10:44 pm - 02.03.2021Session 19: A Végtelen erdő
09:25 pm - 02.03.2021Session 18: Expedició Sehlakaris romjai felé
09:25 pm - 02.03.2021Session 18: Expedició Sehlakaris romjai felé
06:11 pm - 03.02.2021Session 17: Sisavis
10:31 pm - 20.01.2021Session 17: Sisavis
05:41 pm - 20.01.2021Session 16: Érkezés Sisavisba
05:40 pm - 20.01.2021Session 16: Érkezés Sisavisba
06:30 pm - 08.01.2021Session 16: Érkezés Sisavisba
06:29 pm - 08.01.2021Session 15 (Lyanda Titka): Perenclass Elhagyása
06:28 pm - 08.01.2021Session 15 (Lyanda Titka): Perenclass Elhagyása
06:51 pm - 09.12.2020Session 5
11:27 am - 24.02.2020Session 5
09:34 pm - 13.02.2020Érkezés Almavégbe
Eljött a nagy nap! Már hetek óta csak erre várok, erről a pillanatról álmodtam. Kapcsolatfelvétel egy új, ismeretlen kultúrával. Az Almavég nevű település lakói egészen barátságosak, bár volt egy kis félreértés a jöttünk kapcs...
03:06 pm - 29.01.2020The list of amazing people following the adventures of Callum.
Social
Honorary & Occupational Titles
Magiszter