Session 1: Callum

A földalatti, dohos szagú teremben teljes sötétség honolt. Kevesen tudták, hogy a Dóm valójában egy gömb alakú épület volt, és vastag falában nemcsak a felszín felett, hanem az alatt is sok terem kapott helyet. Persze aki tudott időben, vagy a megfelelő „zsinórok” megrángatásával termet foglalni, az a felsőbb szintekre tette, ahol a falba vágott lyukak a friss levegőt és a természetes fényt is biztosították.
Az 1999/2000 II. félév Onomancia 1. hallgatói sajnos nem élvezhették ezeket az előnyöket. A félév anyagát összefoglaló ismétlő előadás alig pár perce tartott, ezalatt legalább három diák használta ki a koromsötétet arra, hogy szép csendben eltávozzon.
"Bizonyára felmerült némelyiketekben a kérdés" - szakította félbe a csendet egy kissé reszelős, de barátságos hang -, "hogy miért is éppen ide, erre a kellemesnek nem mondható helyre szerveztem ezt a mai összejövetelünket."
Mindenkinek megvolt a maga elmélete, de egyik sem volt olyan, amelyet a tiszteletteljesség keretein belül rá lehetett volna vágni a magiszter kérdésére.
"A félév során sokat beszéltünk az Onomancia alapfeltevéseiről, betekintést nyerhettetek az igaz nevek nyelvtani sajátosságaiba, és hallhattatok a Teremtés Szavairól."
Itt kisebb sugdolózás futott végig a termen.
"Úgy döntöttem tehát, hogy a szilárd elméleti alapokat gyakorlattal fogjuk megkeményíteni. Most lehetőségetek nyílik arra, hogy bebizonyítsátok, nem hiába ültétek végig az elmúlt hónapokat!"
A sugdolózás egy csapásra feszült csenddé vált. Vajon mit fog mutatni Callum magiszter? Nevén szólítja a Követ, hogy parancsára porrá törjön, vagy egy másvilági lényt hív magához és bír engedelmességre, mintha tenyérből etetett kutya volna?
"Ma fényt fogunk varázsolni!"
A csoporton egyszerre zúdult végig a csalódottság és felháborodás sóhaja.
"Naa, mi a baj?"
"Callum magiszter" – szólalt fel az egyik adeptus. - "Taenelas magiszter már három félévvel ezelőtt megtanította nekünk a fényvarázst. Igazából előbb tudtam fényt idézni, mint hogy megjegyeztem volna, hányas számú szobában lakom."
Utolsó szavait kuncogás és egyetértés követte.
"Teljesen igazad van, fiam, a fényidézés az egyszerűbb trükkök közé tartozik, de mondd csak, nem gondolod, hogy jelen helyzetben ez volna az egyik legelőnyösebb mindannyiunk számára? Egy varázslat célja sosem lehet a céltalan felvágás. Talán ha most megrengetném szavaimmal a földet, annak jobban örülnél?" – válaszolta Callum, szavai nyomán pedig tényleg remegni kezdtek a falak, a székek és asztalok is. Nem volt több kérdés.
"Visszatérve az eredeti kérdésre, éppen ezért bújtunk a föld alá, mert itt vesszük a legnagyobb hasznát a fénynek. A denndhyri törpök persze jól látnak a sötétben is, de fénnyel minden könnyebb. Ha a bányába leviszem a fáklyámat, megtelik füsttel, a sújtólég veszélyéről nem is beszélve. Azoknak volt tehát a legnagyobb szüksége a tiszta, hideg fényre, akik a legtávolabb voltak tőle. Nem csoda tehát, hogy a legjobb út az ő nyelvükön át vezet. Szeretném, ha most mindenki körülnézne egy kicsit. Tudom, tudom, hiszen semmit sem láttok. Szeretném, ha megértenétek a sötétséget, ami körülvesz titeket. Ez nem egy fal, sem pára, nem tudod megérinteni, nem hallod, és nem is láthatod. Amit most magatok körül látni véltek, nem más, mint a fény hiánya. Természetes állapot, amikor még nem volt Nap, Hold, sem Csillagok, az egész világ sötétségben volt. Aztán Eon és Ithil, a két testvér megteremtette mindazokat a dolgokat, amelyek miatt láthatunk. Persze ezzel még, már elnézést a kifejezésért, de kitörölhetjük a hátsónkat a föld alatt. Eon és Lyanda fia azonban, Solom volt olyan nagylelkű, hogy nevet adott mindennek, és aminek neve van, azt, mint tudjuk, szólítani is lehet. Leocht krusklaar kwema!"
Utolsó szavaira a terem világosságba borult, a diákok csak pislogtak és eltakarták a szemüket a hirtelen jött fénytől.
"Valami mindig fénylik az égen, akár a felhők alatt, akár a föld mélyén vagy, és még a legsötétebb tárna mélyén is szólíthatod, hogy megvilágítsa az utadat."
A tiszta, hideg fény tökéletesen bevilágította a csoport minden érdeklődést nélkülöző arckifejezését.
"A vizsgán is csak fényvarázs lesz?" - tette fel a kérdést ugyanaz az adeptus.
Mielőtt Callum válaszolhatott volna, kopogtak az ajtón, majd egy húszas évei közepén járó tanársegéd lépett be. Gyors biccentés után elkezdte hadarni:
"Samawel magiszter küldött, hogy haladéktalanul keressem meg a magiszter urat. Azt mondta sürgős, és hogy a tanulmányúttal kapcsolatos."
Callum frusztrált arca egy csapásra felderült.
"Most gyakoroljátok tovább a fényidézést, és tartsátok észben mindazt, amit mondtam. A szavak ismerete nem elégséges, ha nem érted, miről beszélsz! A vizsgára pedig az elméleti részből készüljenek!"
Egy órával később már vidáman sétált ki a Citadellából, ahol az Akadémia Tanácsa ülésezett. Elhaladt a Complex Oratorum, avagy a Kocka szögletes épülete mellett, majd a Ligetbe érve, levette kopott szandálját. Leheveredett a fűbe a Rialtur, a Csillagtorony árnyékában, és maga elé nyújtotta karját. Egy közeli fa ágáról egy ezüstfehér bagoly röppent hozzá, és megpihent a magiszter ég felé mutató tenyerén. A délutáni szellő bele-belekapott kék-lila magiszteri talárjába és deresedő szakállába.
"Hallod ezt, Szellem, végre elfogadták az indítványt. És alig két tucat levelembe tellett csak. Azt mondták, hogy megvan a hajó is, néhány hét múlva indul Ezüstrévből. Hát nem csodás?"
A bagoly megborzolta a tollait, és dallamosan huhogott.
"Nyilván én is gondoltam rá, hogy csak meg akarnak szabadulni tőlem, de végső soron kit érdekel, ha a végpont ugyanaz? Készülj, Szellem, kalandra megyünk!"

---

Eredeti poszt: Session 1, Facebook