Session 15: Callum

A perenclassi Rendház könyvtára már szinte kihalt volt, de az utcáról is tisztán látszott, hogy az egyik nyitott ablaknál még világít valami. Ez a valami nem volt már, mint Callum sétapálcája, amelynek végén mágikus fényt gyújtott. Nem szerette a gyertyákat a száraz, gyúlékony kötetek között tartani. Márpedig a könyvtárban töltött órák alatt jópár kötet felhalmozódott mellette. Voltak közöttük, földrajzi és kultúr-antropológiai tanulmányok, de olvasmányosabb mitológiai történetek is. Az asztalon több papír is hevert, mindegyik teleírva kusza feljegyzésekkel és vázlatokkal, odavetett szavakkal, mint például "megoldó", "Fagyvidék", "bipoláris hőmérséklet-ingadozás", "alakváltók", "Eltűnők", "Beolvadók", "Fürkészők".
A magiszter viszont éppen egy vaskos öreg kötetet tanulmányozott, a kopott borítója alapján E. Stoyawold "Az uralkodás természete" című művét olvasgatta. Az egykori trász politikai önéletrajza kétségtelenül fellengzős stílusban íródott, de sok feltörekvő kereskedő házában megtalálható volt. Callumnak elmélyedten bújta a kötetet, fogalma sem volt arról, hogy mennyi ideje. Fen'Andaris Glastithil valamikor említett valamit arról, hogy kell egy kis friss levegő neki, de hogy pontosan mit mondott és mikor, azt már nehéz lett volna felidézni. Éjszakára már lehűlt az idő, ezért összébb húza magán a vastag kabátját, amelyet aznap vásárolt a perenclassi kelmésnél.
Egyszercsak szárnycsapkodás riasztotta meg, megszakítva a mély koncentrációját. Egy galamb volt, amely egyenesen az ablakpárkányon helyezketedett el. Érdeklődve, és kicsit gyanakodva figyelte a magisztert. Callum összeráncolt szemmel járatta a tekintetét a madár és a könyv között, valamin nagyon törve a fejét. Végül becsukta a könyvet, és parancsoló hangon rászólt a madárra:
"Holob, Woldéo, Nedwiha!"
A galamb a hirtelen kiáltástól összerezzent, és megpróbált elrepülni, azonban szárnyai nem engedelmeskedtek akaratának. Jobbra és balra rohangált a párkányon, de nem sierült távolabb jutnia a varázslótól. Callum szépen lassan felállt, majd nyugodt léptekkel közelebb sétált a madárhoz. A kezébe vette a pánikoló állatot, és megsimogatta a fejét, közben pedig elégedetten mosolygott. Mozdulataiban nem volt erőszak, finoman tartotta a mozdulatlan testet.
"Callum!" szakította félbe a gondolatait Fen'Andaris hangja. "Már késő estére jár, ideje volna befejezni a munkát."
A druida kizökkentette a magisztert a koncentrációból, a galamb pedig kihasználva a pillanatnyi szabadságot, villámgyorsan szárnyra kapott, és kirepült az ablakon keresztül.
"Igen... azt hiszem, igazad van" válaszolt, elmerengő hangon. "ma már eleget tanultunk."