Session 9.5 Downtime: Callum Prose in Üvegföld | World Anvil

Session 9.5 Downtime: Callum

Andris (GM):
Callum a maga módján, ahogyan amúgy is kommunikálni szokott a körülötte lévőkkel, megpróbálja bevetni magát, hogy elnyerje az Iskolában élők bizalmát, barátságát. Sannat és Vesot már ismeri, azonban a többieket még csak esetleg látásból (pl. a trászi ünnepség nyitóelőadásáról). Ismerhetné akár őket, ha a könyvtárban (és környékén) töltött idejét nem 100%-ban foglalta volna le a könyvek, iratok, jegyzetek bújása – cserébe őt már minden varázslótanonc látta az épület környékén. Egymás között lehet, hogy beszéltek is néha róla, de eleinte nem nagyon vettek tudomást róla. Néhányan elismerték kitartását, ahogyan elsőtől az utolsó betűig figyelemmel, odaadással tanulmányozta a könyveket, néhányan pedig bohókás öreg úrnak tartották csak. Jelenleg Sanna próbálja átvenni a vezetői feladatokat, hogy minél hamarabb ismét folyhasson az oktatás. Ehhez azonban jó pár dologra szükség van, például:
  • helyiek Taladur körüli érzelmeit, gondolatait a megfelelő mederben tartani. Alapvetően a helyiek keveset foglalkoztak az Iskolával, örültek, ha a várost segítésére fordították a mágusok tudásukat, néhányan pedig kifejezetten szerették volna, ha gyereküket beveszik a tanoncok közé. Azonban a trászi ünnepség estéjén a város jelentős része ott volt, így a Taladur körüli misztikum, az eltűnés, a pókok támadása mind-mind helyt adott különböző elméleteknek. Sanna érzései is meg-meginognak Taladurt illetően (köszi Fen’Andaris :D), azonban egy dolgot biztosan tud: nem szabad, hogy ezek a pletykák, elméletek kiterjedjenek a teljes Iskolára, a varázslókra. Hogyan lehetne a helyieket meggyőzni arról, hogy a varázslókkal úgy általánosságban nincs gond?
  • Jelenleg nincs nagy tudású magus a környéken, aki átvehetné Taladur helyét és segíthetne a tanoncokat tanítani. Bár Sanna a rangidős, és igencsak ügyes varázsló is, azonban állítása szerint közelébe se ér a tudása Taladuréhoz. Át lehetne szervezni az oktatást és csak kisebb rendű mágiákat tanítani, de azt esetleg szélesebb körben? Esetleg Callum, vagy a LT legénységéből valaki tudhat újabb mágiákat megtanítani?
  • A könyvek jó részét Taladur rendszerezte, van amit ő fordított nekik, sőt, a pincében találtak jó részét nem is látták még. Vannak olyan könyvek is, amiknek a nyelvét nem beszéli senki.
  • Esetleg még valami, amire szükség lehet, kedves Callum?
  • Alapvetően a jelenlétedet és a segítő szándékodat feltételek nélkül el fogják fogadni.   Kérlek mesélj egy kicsit, hogy hogyan tud Callum hozzájárulni az Iskola normális működésébe való visszaállításában.
      Peti:
    Tudjátok egykor az én hazámban, Kherreten is hasonló problémákkal néztek szembe elődeim. Az ismert történelem, tehát az Irtás óta léteznek olyanok, akik képesek a maguk akarata szerint felhasználni a mágikus energiákat, és olyan, akik nem képesek erre. Mi varázslók hajlamosak vagyunk a mágia tudományának és művészetének szentelni magunkat, barikádot építve könyvekből, tornyokból, hipotézisekből és paradigmákból, de minél magasabbra emeljük a kerítést köztünk és a nép között, annál nagyobb veszélynek vagyunk kitéve. Képletesen beszélve persze, nem erről a sövényről beszélek. Ha az egyszerű emberek a másságot látják bennünk, ha az érzik, hogy távol vagyunk tőlük és nem közülük valók, akkor csak idő kérdése, hogy mikor fordulnak ellenünk. Talán valami kísérlet félresikerül és kárt okoz. Talán nem sikerül megoldani egy problémájukat. Talán valami olyasmiért okolnak, amelyhez arkanikus képtelenség, hogy bármi közünk legyen. De amikor a fáklyák és vasvillák előkerülnek, akkor hiába minden erőnk, mert minél inkább ellenállunk, annál tüzesebb lesz a nép haragja. Végül pedig ők mindig többen vannak. Jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy mit tehetünk ez ellen, és ami a legfőbb, hogyan előzhetjük meg a bajt, mielőtt az megjelenne? Mielőtt a Folyóvégi Akadémia a tudomány ma ismert, bürokratikus, államilag szentesített fellegvára lett volna, csak földszintes faház állt a helyén. Itt gyűltek össze a környék varázslói azzal a céllal, hogy hatalmukat a nép érdekében, szervezett és átlátható módon műveljék. Hogy még kevésbé tűnjenek másnak, nevüket a városi iparosok után vették fel: ők lettek a Mágusok Céhe. Más céhekhez hasonlóan ők is nagy hansúlyt fektettek a fejlődésre, és a minőségre, úgy a munkáik, mint a tagjaik tekintetében. Ha valaki visszaélt a hatalmával, azt veszélyes kontárnak nyilvánították, és kivetették maguk közül. A Céh kollektív tudása, amelyet ugyanolyan alaposan rendszereztek, mint amilyen elszántan őriztek, hamar mérföldekkel felülmúlta a Céhen kívül szerezhető tudást. Az emberek pedig tudták, hogy ha bajuk van, bizalommal fordulhatnak a Céh tagjaihoz, a kontárokat pedig el kell kerülniük.   Úgy veszem észre, hogy Taladur alatt ugyan az Iskola elismerésre méltó tudást halmozott fel, de sosem szabad szem elől tévesztenünk a közösséget, amelyben élünk. Véleményem szerint ha az almavégi varázslók egy céh módjára tudnának működni, megbízásokat vállalni, az több problémát is megoldana egy csapásra. Segítsünk a lakosoknak, ott ahol tudunk. Ami nekünk csak egy varázstrükk, az nekik egy új gerenda ára, vagy éppen fél napi vízhordás a kútról. Az Iskola tiszteletet érdemel, de olyan intézmény, ahol azt várjuk, hogy valaki, akinek magasabb rangja van, engedelmességünkért cserébe majd jobbá, okosabbá tesz minket. Miért ne taníthatnánk egymást? És nem csak magunkra gondolok, hanem a lakókra is. Nekik problémáik, gondjaik vannak, amelyeket maguktól nem, vagy csak vesződségesen tudnak megoldani. Számunkra pedig minden egyes új kihívás terepet jelent a fejlődésre. Minden megoldott megbízás olyan tudást nyújt, amelyből mindannyian tudunk részesülni.   Így hát arra bátorítalak benneteket, hogy válasszátok ki azt a három embert, akinek a szavára leginkább adtok, és tegyétek meg vezetőnek, de ne várjátok tétlenül, hogy a sült galamb a szátokba repüljön. Menjetek ki a sövényen kívülre, és híreszteljétek, hogy a Céhet bárki felkeresheti ügyes-bajos dolgaival. A vezetők majd elfogadják ezeket a megbízásokat, annyi fizetségért, amennyi az Iskola fenntartásához szükséges. Ha pedig valaki visszaél a hatalmával, félelmet kelt és veszélybe sodorja a mesterségünket, az nem méltó arra, hogy a Céh tagja legyen, ezt is a vezetőitek fogják biztosítani.   Tudásunkat pedig nem csak jelen, de a múlt is gyarapítani fogja. Jómagam és két-három alkalmas jelentkező nekiállunk átnézni az Iskola könyveit, rendszerezni fogjuk azokat, és mindet lefordítani a ti nyelvetekre, hogy a Céh összes tagja hozzáférhessen az itt őrzött tudáshoz!
     

    Downtime válasz

      Az Iskolabeliek, kicsit Taladurt hiányolva, kicsit fejetlenül, de nagy reményekkel hallgatják Callum szavait. Úgy tűnik, tudja miről beszél. És nem csak hogy tudja, de ahogyan belelovalja magát a kherreti történetekbe, Almavég fellendülésébe, úgy egészen el is hiszik a tanoncok, hogy meg tudják változtatni az Iskola működését. Callum tényleg nagyon erőteljesen, lendületesen beszél magához képest, cikáznak tekervényes körmondatai jobbról kicsit kevésbé jobbra, majd balra, majd megint kicsit kevésbé balra. Jó, annyira azért nem cikáznak, szépen lassan forgolódnak, fonódnak körbe-körbe. Az első napot tervezéssel töltitek, szinte alig veszitek észre Vesoval, Sannaval és Lorinoval, ahogy rátok esteledik. Ott töltöd az éjszakát is a könyvtárban, azt tervezve, hogy miként fogtok nekiesni a fordításoknak. Mindenféle fordítási rendszerek, elvek tolonganak álmaidban is a fejedben, például az Ezüstrévi-alfábétikus rendszerezés, vagy a Vindori-topikális. Reggel lelkesen, frissen, hatalmas lendülettel ébred és vág bele a tervezésekbe. Hatalmas pergameneken gondolkodnak együtt, miként lehetne új oktatási struktúrát kialakítani.   Nem megy minden úgy, mint a karikacsapás, nehéz néha elmagyaráznia Callumnak, hogy mi miért működik Kherreten. Viszont közben nagyon sok információt megoszt Kherretről főleg a három mágussal, de más tanoncok is hallhatnak részleteket belőle. Rengeteg példát tud felhozni a Folyóvégi Akadémia működéséről, jó pár probléma megoldásában maga is részt vett. Callum élvezi, hogy a figyelem középpontjában van, és hogy nem csak, meghallgatják, de kifejezetten figyelik is szavait.   Összességében igazán jól sikerülnek ezek a napok, a bohókás öreg urat nagyon megkedvelik az Iskolában. Kitaláltatok egy rendszert, ami alapján a jelenlegi 8-10 mágustanonc helyett egyszerre 20-25 mágustanoncot is tudhat az Iskola befogadni – bár főleg alapszinten. Callum, kérlek mondd meg, hogy mi az a 4-3-2-1 varázslat, amit tudtok oktatni (4db 1st level, 3db 2nd level, …) illetve mik azok a cantripek amiket tanítotok. Bízom Peticallumban, hogy tematikusan fog választani és nem minmaxolva :D. Lehet benne némi variancia, sőt, akár bekészíthetsz kétszer ennyit is, csak egy-egy itt teljesen kiképzett magus 4-3-2-1-et fog tudni megtanulni belőle.

    A javaslatot követően Sanna Veso és Lorino Saatori vezetésével beindult az Iskola reformja.


    Megjegyzések

    Please Login in order to comment!