Üvegföld A Lyanda Titka Almavégbe érkezik

A Lyanda Titka Almavégbe érkezik

Diplomatic action

2000
9/9

Hőseink a Szélrózsa-szigeteket elhagyva tovább hajóznak Kelet felé, ahol egy ismeretlen városra bukkannak, ismeretlen népekkel. Az első éjszaka pedig korántsem telik eseménytelenül...


A Lyanda Titka legénysége útnak indult a Szélrózsa-szigetekről, gondosan áttanulmányozva a legyőzött tengeri szörnyet. Nyolc napi hajózás után sikerült megközelíteniük a távolból látott, ismeretlen kikötőt.

Fen'Andaris egy delfin alakját magára öltve előreúszott, hogy körülkémleljen, és különös hírekkel tért vissza: a kikötőben áll az Északi Egység és a Fekete Fátyol egy-egy hajója, a legénységnek azonban nyoma sincs. Mi több, az Egység hajóját, a Rath-t valami furcsa, mágikus borzongás hatja át.

A Lyanda titka hamarosan befutott a kikötőbe, ahol különös, alacsony növésű szerzetek fogadták őket, akik egyáltalán nem hasonlítottak a koboldokra vagy goblinokra. Nedus, a helyi őrök egy tisztje üdvözölte őket, azt gondolva, hogy egy almaszállítmányért érkeztek. Mikor a legénység szembesítette Nedust azzal, hogy a tengeren túlról jöttek, az őrtiszt úgy döntött, inkább a trászra bízza az ügyet. A jövevényeknek meghagyta, hogy ne hagyják el a Pajta nevű fogadót reggelig, akkor pedig haladéktalanul jelentkezzenek a trásznál, aki egyfajta polgármester lehet a városban. A fogadóba menet a csapat szemügyre vett egy hirdetőtáblát, amelyen a város, Almavég térképe mellett számos, kisebb-nagyobb munkára való felhívás volt kitűzve. A pajtában a korábban látott, kis termetű lények mellett embermagas, szarvakkal és farokkal rendelkező lényeket is láttak.

Hőseink azonban fittyet hánytak kijárási tilalomra. Fél órával azután, hogy Nedus magukra hagyta őket, Bozzk, Arianel, Marcus, Tanko'ba, Kix és Fen'Andaris is kiszöktek, ki több, ki kevesebb szerencsével. Callum összeterelte azokat, akiket csak tudott, és az egész csapatot címezve megdorgálta őket a felelőtlenségükért, hangsúlyozva, hogy mekkora problémát okozhatnak azzal, ha ezt a kényes diplomáciai feladatot, a kapcsolatfelvételt elszúrják.

Bozzk, Arianel és Morgan átkutatták az Egység és a Fátyol hajóit, amelyek teljesen kihaltan álltak a kikötőben. Ezalatt Kix és Fen'Andraris körülnéztek a városban, és azt tapasztalták, hogy az utcákat feltűnően sok fegyveres őr járja. A főtéren Fen'Andaris látott egy háromarcú szobrot, amely akár Eon kultuszára is utalhat. Mindeközben Diego és Oddy jócskán felöntöttek a garatra, elterjesztették a Pajtában, hogy Callum az ő földjük királya, avagy a "szupertrász", valamint Tanko'baval karöltve szkandereztek az egyik szarvas fejűvel, de mindannyian alulmaradtak.

Related Location
Almavég
Related timelines & articles
Fő Idővonal
A Lyanda Titka Naplója
Almavég Történelme (article)