Sneadal szigete Geographic Location in Evera | World Anvil

Sneadal szigete (Szné-dál)

Földrajz

Lifeon déli részén fekvő, közepes méretű földdarab, mely a Déli királyság szigeteitől közvetlenül nyugatra fekszik.
Északi részét magas hegység borítja, amely a sziget közel negyedét elfoglalja. Innen ered egy széles, lusta folyó, a Smaragdvíz, mely átszeli a végtelen sivatagot, egy virágzó, zöld sávot hozva létre.

Ecosystem

A Lifeonra jellemző esős-száraz évszakváltás a szigeten kissé eltér, az észak felől érkező monszunfelhők megtörnek a hegyvidék vonulatán így a sziget többi részére csak kevés csapadék jut, az is főként éjjel esik. Az esős évszak nagyjából öt hétig tart, míg az átmeneti időszak után akár teljes tizenkét héten keresztül egy csepp sem esik. A Smaragdvíz ez idő alatt nagyjából a felére húzódik vissza, de mióta írásos emlékek vannak, sosem száradt ki teljesen.
A sivatagban nappal nagyjából kétszer olyan meleg van, mint éjjel, pedig sötétedés után sem kell nagykabátot venni. A csapadék rendkívül ritka és a forró talajon általában sűrű ködöt képez, amiben épp olyan könnyű eltévedni, mint a délről érkező, forró homokviharokban. A terep a homok alatt megbúvó mély üregek miatt rendkívül veszélyes a tapasztalatlan utazók számára. Aki egyszer eltéved, aligha keveredik ki épen és egészségesen.
A homokbuckák között megbúvó barlangok árnyékot adnak ugyan, sőt, némelyikben iható víz is található, ám ezek ritkán adnak menedéket: a helyiek, ha tehetik, messze elkerülik a földmély üregeit.

Flóra & Fauna

A folyóvölgyben gyümölcsfák - kókusz, datolya és más, melegtűrő növények adnak árnyékot. Nem ritka a mézvirág sem. A helyiek főként árpát és igénytelenebb takarmánynövényeket vetnek. A sivatagban egy-egy pozsgás növény vagy kaktuszok találhatóak. Mély barlangokban, ahol van víz is, gombák nőnek.
A sivatag csúcsragadozója az arany pormacska. A legnagyobb testű madár a sivatagi keselyű, a folyóban azonban nem sok emberre veszélyes élőlény akad: néhány óriáskígyó, hatalmas varangyok és éles fogú ragadozó halak közül egyik sem jelent közvetlen veszélyt. Időnként felröppennek hírek sárkányszárnyú szörnyekről, de ezeket általában helyi babonaként kezelik a hatóságok.
A szabadban gazellák, kecskék, majmok élnek a folyó körül. Ezekre kisebb testű sivatagi oroszlánok és hiénák vadásznak. A kövek között óriási gyíkok és mindenféle gonosz férgek (skorpiók, pókok, százlábúak) vadásznak kis testű rágcsálókra. A madarak többsége a folyóvölgyben él, színpompás tollaikat a helyiek gyakran összegyűjtik.

Természetes Nyersanyagok

A sivatagban nem sok minden található, de a föld mélye értékes kőzeteket és drágaköveket rejt. A folyóvölgy agyagját helyben dolgozzák fel. A tengeri hal, és más vízi élőlények kedvelt fogások a szigeten.

Turizmus

A legtöbb település a tengerparton és a folyóvölgyben található - előbbiek városok, utóbbiak inkább csak falvak. A sziget lakói nem nagyon szeretik a kalandorokat, de szívesen fogadják a kereskedőket. Kőből épült kikötővárosaik szinte összefüggő piacokból, bazárokból állnak. Templomaikat kizárólag a Fény Úrnőjének szentelik, és nem szívesen engednek be idegeneket.
Típus
Island
Uralkodó/ Birtokló Rang
Birtokló Szervezet
Related Ethnicities
Contested By


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!