Oltárc-hegység
Ez a rendkívül magas, meredek sziklákkal és mély szakadékokkal tagolt hegyvonulat szinte egymagas a Valena-hegység égig érő csúcsaival, melyek Mogeth fennsíkjának nyugati oldalát szegélyezik.
Vasanna oldaláról nézve a Feketeerdő és a Földes nevű dombság szegélyezi. Legnagyobb folyója a Nagyér, mely a hegység vizeit dél felé vezeti el, a Vasanna szívében található hatalmas Halastóba.
Az északi oldalán, Nehalenor felől, a Fenyves és a Medve-erdő szegélyezi. Legnagyobb folyója a Zúgó, melynek vize egyenesen az óceánba, a Feketevízbe ömlik észak felé.
Az Oltárc-hegység sziklái gazdag bányászati lelőhelyek, ércek és drágakövek szempontjából is. Azonban a földrajzi helyzete miatt viszonylag kevés, kisebb bánya működött itt az idők során, s az is a Földes felől. A Shonla nem nehezítette a Shemons munkáját azzal, hogy további üregeket nyissanak az emberek királysága felé, Vasanna uralkodói pedig hamar megtanulták azt, hogy ha megsértik a narmiron elfek ezeréves határait, annak következményei lesznek (lásd: Észak üzenete ).
A kő és főként a faanyag azonban mindkét oldalon keresett alapanyag. Az erdőkben található növényeket, gombákat és állatokat mindkét nép feldolgozza a maga módján.
Fontos megjegyezni, hogy Vasanna nem tart fent az északi határvidékén határőrséget. Csupán a lothárdi, Balrannel-grófsághoz hű vándorok járják a Feketeerdő vadonjait, követve a hegyekből érkező fenevadak nyomait, de azt is csak a Nagyértől nyugatra.
Típus
Mountain Range
Hely itt:
Megjegyzések