Észak üzenete Document in Evera | World Anvil

Észak üzenete

Historical Details

Háttér

Vasanna Királyságának uralkodója, X. "Tornyos" Marcellus király a Negyedkor 250. esztendejében sereget toborzott, hogy megszerezze magának az északon élő elfek ércekben és ásványokban gazdag hegyvidéki területeit. Az ott élő törzsek hagyományaik szerint nem keresték a föld mélyének kincseit, nem műveltek bányákat a hegységben és elzárkóztak a gazdasági együttműködéstől. Bár a déli államra nem volt általánosságban jellemző az "Amit nem adnak szép szóval, vedd el erővel" látásmód, a sikertelen tárgyalási kísérleteket követően a Királyi Tanács a hadjárat mellett döntött.

Történelem

A területfoglalásra való felkészülés bő tíz esztendőt vett igénybe. A seregben szolgálókat ki kellett képezni az elfek által szívesen használt gerillaharcmodorra, a hegyek közötti csapatos mozgásra, olyan ostromgépeket kellett készíteni, melyeket a nehéz terepen is tudtak mozgatni, és bizony az emberek közül csak kevesen bírtak olyan varázserővel, ami alkalmas lett volna hadászatra.
A végső seregszemle utáni reggelen, amikor a hadnak útra kellett volna kelnie, őfelségét vérbe fagyva találták a sátrában. Testőrei csak napokkal később tértek magukhoz, és egyikük sem tudta megmondani, mi történt pontosan. A sátor egyik hátsó lapján a király kézírásával, vérrel - feltehetőleg a sajátjával - írva álltak az utolsó szavai: soha, senki ne merje többé zargatni a narmiron elfeket.

Nyilvános Reakció

A királyságban a merényletet követően egyformán felerősödtek a pacifista és a rasszista propagandák. Előbbiek hatására a toborzott sereg egy részét leszerelték, másokat átvezényeltek a többi táborba, vagy városőri, határőri szolgálatra. Utóbbiak hatására kezdődött az ország legrettegettebb terrorszervezetének, a Fekete Nyílnak a felfutása. Szerencsére, azoknak, akik Nehalenor bosszújától tartottak, végül csalódniuk kellett: az elfek megelégedtek annyival, hogy átadták az üzenetet.
Az biztos, hogy azóta sem akadt olyan uralkodó a kontinensen, aki konfliktust mert volna kezdeményezni a hegyek között élő néppel.
Médium
Canvas
Szerzés Időpontja
4E 262.
Elhelyezkedés
Javítva és lefordítva 2024-ben.


Cover image: Utea by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!