Nevanore új Polgármestere Tradition / Ritual in Evera | World Anvil

Nevanore új Polgármestere

Amikor az előző Polgármester elhunyt, vagy visszavonult a tisztségétől, Nevanore törp klánjai összegyűlnek, hogy új vezetőt válasszanak maguknak. Minden család (Borri, Duval, Gralren, Ladder, Ramoggan, Salgor és Yufir) egy főt jelöl ki előzetesen maguk közül, hogy jelöltként képviselje őket - de sosem a klán vezetőjét vagy céhmestert.
A választás napjának reggelén a Városközpontban található templom terén gyülekeznek, ahol minden jelölt egy röviden megköszöni, hogy a klánja alkalmasnak találta a feladatra, egy családtagja pedig hosszan méltatja az illető képességeit, korábbi nagy tetteit, és még a családfára is ki szokás térni (hiszen nagy felmenők leszármazottjainak kötelessége felnőni az őseihez). A tömeg meghallgatja a beszédeket, majd egy kisebb technikai szünet következik. Ezalatt a hét jelölt elfoglalja a helyét a családja városalapító klán vezérének a téren felállított szobra mellett.
A szavazás egyszerűen történik: a felnőttnek számító törpök szoros, tízfős sorokban felállnak a szobor mellett, a könnyebb és gyorsabb számolást segítendő, a klán vezetők és kijelölt segítőik megszámolják és feljegyzik a sorban állók számát. A választás alatt a törpöknek nem kötelessége a saját klánjukhoz tartozó jelöltet támogatni, minden felnőtt a saját szíve szerint dönthet, kellemetlen visszhangok nélkül. Az lesz a Polgármester, akire a legtöbben szavaztak.
A számolást követően a gyülekezet bevonul a templomba, ahol meghallgatják az istentiszteletet. Ezalatt a polgármesteri hivatal többi munkatársa (a "mindenkori" kamarás, és a korábbi kancellár - személyéről majd a következő városatya dönt végül, de gyakran a tisztségében maradhat) előkészíti a beiktatási ceremóniát.
Az istentisztelet végén bejelentik az új Polgármester személyét, aki esküt tesz az oltárnál, istene színe előtt, hogy legjobb tudása szerint fogja vezetni a közösséget. A templomból kivonulva, a téren zene kíséri egy gyalogos körmenetben, ahol a városban élő népek nevében a kamarás (elf helytartó), Haslyd polgármestere (a félszerzetek kijelölt szószólója), a klánok fejei és a céhek vezetői szertartásosan, a közösségük által felajánlott ajándékokkal köszöntik őt. A Polgármestert ezután nyitott hintóba ültetik, és szinte az egész városban körbe viszik, hogy a polgárok jól lássák, ki az új vezetőjük. A körút kora estig is eltarthat, azok az üzletek, műhelyek, ahol a hintó és kíséretet elhalad, mind igyekeznek a Polgármester kedvében járni. Hasyldban ebéddel várják a városatyát, akinek ezt kötelessége elfogadni. A beiktatási vacsoráját a Városházán költi el, a hivatalának többi tisztviselőjével.
Körülbelül egy héttel később kapja majd meg az új, ünnepi eribeal díszpáncélját, ami a tisztségét jelképezi, és minden hivatalos eseményen és tárgyaláson viselni fog ezt követően.
Primary Related Location
Kapcsolódó Etnikumok


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!