Klánvezető Rank/Title in Evera | World Anvil

Klánvezető

Képesítés

Jellemzően a legmagasabban képzett tagja a klánjának, ki kell tűnnie harcban, stratégiában és mesterségben egyaránt. Jó politikai és üzleti érzék szükséges, amivel képes meggyőzni a klán tagjait, hogy megfelelő döntésekkel, a család érdekeit szem előtt tartva tud döntéseket hozni.

Kinevezés

Ha a korábbi klánvezető lemond vagy úgy végrendelkezik, a következő klánvezetőt ő nevezi meg, személye biztosított. Azonban, ha a klánvezető hirtelen távozik (pl. háborúban elesik) és nincs kijelölt utóda (vagy az is odalesz), a klán tagjainak egy csoportja (akik már elmúltak 200 évesek) összegyűlnek, hogy új vezetőt válasszanak a családnak. Ez esetben bármely felnőtt jogot formálhat a vezető címére, de bizonyítania kell rátermettségét és tudását. A családi tanács nyílt szavazással dönt a klánvezető kilétéről.
A klánvezetőt a város templomában, istenük és a család, valamit a többi klán képviselői, vezetői előtt nevezik ki, díszes szertartáson. Az illetőnek hosszú, ünnepélyes esküt kell tennie, áldoznia az oltárnál a hagyományok szerint, majd díszes ebéddel vagy vacsorával megvendégelnie az összegyűlt klánvezetőket és főméltóságokat.
Brenzcharn klán tölti be Mogeth első klánjának tisztségét, a klánvezetőt azonban királyi ranggal illetik. Beiktatása, a cím öröklődése megegyezik a hagyományos klánvezetői szokásokkal. Az új király üdvözlésén rendszerint az összes klán (nem csak az ország határain belül élők) részt vesz, az ünnepség pedig néhány napig is eltarthat.

Kötelezettségek

A klánvezető feladata a család tagjainak irányítása és a vagyonának megfelelő felhasználása. Ő szervezi a város életének egy szegmensét is (városőrség, kereskedelem, bányászat általában a felosztás, de ez függ az egy városban élő klánok számától is). Bíráskodik a családja tagjait érintő ügyekben, akkor is, ha a sértett vagy elkövető az illető. Megszervezi az otthon védelmét, a klánőrséget. Támogatja a templomot, a papságot és a lovagokat. Rendszeresen jelentést küld a királynak és egy összegben rendezi a családját érintő összes adót (azaz minden, a klán tulajdonában lévő adóköteles tétel, mint kereskedelmi vagy vendéglátó egység, műhely, stb. bevétele után összesítve rendezi a tartozást).

Felelősségek

Kinevezi az egyes intézmények vezetőit, tisztviselőket - első mester a műhelyben, tanító, jegyző, fogadó vezetője, stb. Meghatározza a család tagjai által elvégzendő munkát - ki, hol dolgozzon. Tárgyal és dönt házassági ügyekben. Nevet ad a gyermekeknek. (Bővebben a törpök szokásairól itt olvashatsz.) Dönthet a fiatalok taníttatásáról - kiből legyen képzett bányász, pap vagy lovag. Dönt a befeketetésekről, ingatlanokról, üzletkötésről. A klán képviselőjeként részt vesz a városi tanácskozásokon, ünnepségeken, templomi eseményeken. Delegáltként kéviseli az egész várost diplomáciai ügyekben. Háborúban ő vezeti a klánjának harcosait a csatatérre és az első sorban harcol.

Előnyök

A klánvezető a király után a második személy a törpök országában. Hatalma van minden felett, ami a klánhoz tartozik - személy, vagyon, jog - és tisztségéből csak rendkívül nehezen állítható fel. Szabadon választhat magának házastársat, otthont, személyzetet. Beleszólhat az ország politikájába, közvetlen kapcsolatba kerül a királlyal.

Díszek & Felszerelés

A klán hivatalos pecsétnyomója a klánveztőhöz tartozik. Rajta kívül senkinek nincs joga használni (minden más irat hamisítványnak minősül). 
A másik ilyen holmi a klán főkönyve(i), ahol a klán tagjainak neve, rokoni kapcsolatai, történelmi jelentőségű és egyéb gazdasági feljegyzések szerepelnek. A főkönyvet a klánvezető az irodájában tartja, rendszerint biztonságos helyen, pl. széfben, és csak ő maga, illetve a klán legfőbb tisztviselői (mint a jegyző) írhatnak bele. A főkönyvről havonta biztonsági másolatot készítenek, a másolatokat egy külső, biztonságosnak ítélt helyen tartják (városi kincstár vagy hasonló).
Minden klánnak vannak hagyományos ékszerei, fegyverei vagy páncéljai, pajzsai, melyek a címmel öröklődnek, ám ezek rendkívül eltérhetnek egymástól és nem is képezik a napi viselet részét, inkább ünnepi, alkalmi darabok.

Visszavonás Körülményei

A klánvezető két módon távozhat a címéből: vagy meghal vagy önként lemond.
Halál leginkább természetes úton következik be, a kor okán. Ha valamilyen okból méltatlanná vált a hivatalára, önkezűleg vagy a király által elrendelt kivégzéssel véget vetnek a pályafutásának (ez utóbbi nem nyilvános kivégzésként, hanem megrendelt orvgyilkossággal történik, hogy a klán tagjaira ne hulljon még nagyobb szégyen, gyakran balesetnek vagy természetes halálnak álcázzák). A méltatlanná vált vezetőt általában királyi parancsban értesítik a halálos ítéletről. Az iratot (orvgyilkosság esetén annak másolatát) a klán főkönyvébe rejtik, hogy a család ne kezdjen gyilkossági nyomozásba és elfogadja a döntést.
A klánvezető lemondhat kora, egészségi állapota miatt vagy személyes indíttatásból (pl. szeretne visszatérni korábbi munkájához a templomba vagy a kovácsműhelybe, és talált alkalmasabb utódot a vezetői feladatok elvégzésére). Ilyenkor köteles kijelölni utódot is, és ő iktatja be a következő vezetőt a templomban, mutatja be a többi klánvezetőnek és főméltóságnak. (Méltatlanná vált klánvezető önként nem mondhat le - kötelességszegéséért az egész klánját száműzetés, névvesztés fenyegetné.)
Típus
Nobility, Household
Megnevezés
Méltóságos
Egyenlősíti ezzel:
Szolgálati Idő Hossza
Élethossz vagy lemondásig
Jelentéseket hozzá Intézik:
Related Locations


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!