Session 24
General Summary
Kikamon-völgyi kolostor
- szerzetesek: morcosak, mert idegenek kerültek a völgybe
- a kigoiak ecsetelik, hogy miért volt abszolút szükséges, hogy erre jöjjünk
- ezek a szerzetesek vehetik el másik életét Kigon
- bevezetnek egy épületbe
- jobb kéz felé van egy szoba, ami olyan, mint a Folyóvégi Akadémia bemutatótermei, szerzetesek harcolnak ott
- bal kéz felé lakórész
- egyenesen egy lépcső visz fel egy teremhez, valami templom-szerű
- Messi Menna szerint a Császárnak számos követelése lehet, akár egész Kigot is uralni akarhatja, de ha most azonnal háborút kezdene, akkor alulmaradna, ezért nem lenne bölcs lépés
- Oddy lát bokszoló szerzeteseket, szeretne beszállni
- Callum és Morgan nekilátnak lemásolni a talált jegyzeteket
- Fen'Andaris kiül a kolostor elé és meditál a természetben. A szélben szálló virágszirmok kígyózni kezdenek, azt az alakot öltik, amely akkor szokott megjelenni, amikor Fen'Andaris gyógyít. => Fey-Touched CHA növelés
- Messi Menna kopog, a szerzetesek állítólag haza tudnak juttatni minket mágia nélkül is, Menna szerint valamiféle gócpont lehet, nemhiába költöztek a hegyekbe
- be kell kötniük a szemünket, mert ez a féltve őrzött titkuk
- a szerzetesek a Méreg Rendjéhez tartoznak
- bár gyanús az ajánlat, Callum és Morgan egyetértenek, hogy jelenleg jobb lehetőségük nincs
- Fen'Andarist aggasztja, hogy Sehlakar császár nem akar-e bosszút állni majd a korábbi vereségéért, végülis legutóbb is ők fogtak össze ellene
- a Kígyóistenek nyíltan sohasem avatkoztak bele a háborúkba
- a Treldahari Birodalomban kb. egy évezrede a Holdat tisztelték istenként, a "holdimádók" az ő gúnyos elnevezésük
- bekötik a szemünket, de mindenki csal
- egy barlanghoz vezetnek minket, belül egy halovány, vöröses fény ég
- az öreg szerzetes letört egy kristályt a barlang faláról, amely mintha vérezne, a folyadékkal a levegőbe rajzol még egy kaput
- a sisavisi Kis Folyosóhoz hasonlóan egy fehér térbe érünk, levesszük a szemfedőt, csak egy ajtót látunk magunk előtt és egyet mögöttünk
- Oddy belekarcolja a nevét a Kis Folyosó falába
- Sisavisba érkezünk, az Alkimista Céhen belüli Kapu mellé
- Messi Menna haladéktalanul értesíti az Uralkodónőt a történtekről
- Fen'Andarist megkérdezi egy vörös kígyó (akivel korábban beszélgetett), hogy merre jártunk, Fen'Andaris mondja, hogy Treldahar ősi királyságában, vár a munka, engem is, ok csá
- a legénység ellátogatott egy közeli városba, hogy meglátogasson egy előadót
- Morgan aggódik Oddy kardja miatt, amely Sehlakar császáré lehetett, Morgan meglepetésére Oddy arról számol be, hogy a kard néha beszélt hozzá harc közben, kommentálta a mozdulatait, megkéri Morgant, hogy vizsgálja meg
- Morgan arról álmodik, amikor a Folyóvégi Akadémiában az oktatása félresiklott. Ez arra vezethető vissza, hogy nem találta a helyét, nem adtak lehetőséget arra, hogy valódi, hozzá kötődő tudáshoz férjen hozzá. Csak magában fortyogott ezzel kapcsolatban, egy magiszter magából kikelve kiabált vele, hogy miért nem figyel, és miért nem képes a többiekkel együtt haladni. Ez a mágiatörténet magisztere volt, aki rajtakapta Morgant, hogy lankad a figyelme. Ekkor döntötte el, hogy lelép.
- Fen'Andaris egy gyönyörű szigetről álmodik, különleges pillangókkal, a szigeten egy aranyló fényű alak táncol, négy, fából faragott szobor körül, Fent is bevonzza a táncba, mindegyik szobor egy-egy női alakot mutat, van közöttük idősebb és fiatalabb is, mindegyik különlegesnek tűnik
- Callum az első napjáról álmodik a Folyóvégi Akadémiában. Egy fiatal házaspár vitte őt az Akadémiához, egy szekéren érkeztek, tucatnyi gyermekkel. Callum nem akart elválni tőlük, de a szülők mégis átadták a mesterének.
- Mindegyikük almában szólt hozzájuk egy ismerős hang, "tudom, hogy mit kerestek, jöjjetek el hozzám, keressétek a Vérestorkút"
- a fogadós a fontos küldetésre való tekintettel nem kér díjat azokért a napokért, amelyeket amúgy sem töltöttünk a fogadóban
- Morgan megvizsgálja a kardot, miután kérésére megvágja az élével az ujját, azt mondja, hogy őt már kóstolta, réges-régen
- Sisava főpap szerint az utóbbi 1200 évben Sehlakar lenyugodott, az utolsó 200 évben már inkább csak a kutatásainak élt
- a hiérusok a hideg évszak után több napot töltenek azzal, hogy megnézzék, minden úgy van, ahogy a téli álmuk előtt hagyták, most Sehlakar is így fog tenni a következő időkben
- az, hogy a tervei veszélyesek, azt csak a Kígyóistenek tudhatják, de a sérelmeket nem felejti el, és a barátokat sem
- ha többet akarunk megtudni róla, akkor a lo'savariai félszerzetek talán többet mondhatnak róla, mert az istennőjük, a "Rabszolgahercegnő" sok időt töltött ott
- a Vérestorkú egy növendék a templomban, a Sisava odavezet
- a templom előtti téren egy koldus ül
- a Kanyonok Titánja akar velünk beszélni, fel kell keresnünk a hegy közelében, de az a hely a hegyek túloldalán van
- Fen'Andaris erősködik, hogy biztos van folyosója, Sisava belemegy a dologba
- a sehlakarisi érméket sikerül 100 gp/db áron eladni, összesen 3300 aranyért
- Lezarai ezermester mechanikus madarat küld, a tornyuknál találkozunk
- ott van az alkimista, akinek Morgan az anyagokat szerezte, valamint a nő, akivel az emberek eredetéről beszéltünk
- Tiggy hajója Vissanis városában kötött ki, és egy ember férfi volt rajta, 20-es évei elején járhat és az utat kereste a Kontinens szívébe, egy vezetőt keresett a Szent Völgybe
- Morgannek, mint az Ezermesterek Céhének kezdő tagja, ad egy ajándék üvegcsét, "tanulj mindhalálig", ez az egyetlen feladatod
- a csapat egyetért abban, hogy a Völgybe kell menniük, hogy Tiggyt megelőzhessék
Jegyzetek
FB-events:
- https://www.facebook.com/events/1884033678470364/
- https://www.facebook.com/events/283436799840380/
Jelentés Dátuma
16 Sep 2021
Elsődleges Helyszín
Megjegyzések