Stonepoint Settlement in Evera | World Anvil

Stonepoint

A falu lakói ritkán barátságosak a jövevényekkel szemben, főleg, ha azoknak nincs túl sok elkölthető vagyonuk, mert tolvajt sejtenek minden szempár, minden mosoly mögött. Ennek azért van némi tapasztalatokból eredő alapja is.
A törpök és gnómok törzshelye a Kőfej klán által fenntartott "klánház". A félszerzetek és elfek az Égigérő Banánfában pihenik ki a napi munka fáradalmait, ebben a fogadóban az átutazókat is szívesen fogadják, ha azok hajlandók intelligens lények módjára viselkedni. Az emberek a falu közepén álló Víg Veteránban gyűlnek össze a nap végén egy italra, és ebbe a csehóba önérzetes elf érthető módon sosem tenné be a lábát (mivel már a név is az elf földek feletti sikeres hódító hadjáratra utal).

Néprajz

A településen emberek, félszerzetek, gnómok, elfek, törpök és félvérek élnek, nem túl békésen egymás mellett. Az itt lakók alig több, mint a negyede foglalkozik mezőgazdasággal, a legtöbb család a bányában és iparban érdekelt. Három bánya (tárna) van a falu felett, mindegyik másik érdekcsoporthoz tartozik, az elfek pedig mindhármat utálják, mondván, felbolygatják a hegy természetes élővilágát a kitermeléssel...

Kormányzás

A falu élén öt fős tanács van, de a tanácstagok közül egy ember, egy elf és három félszerzet származású, így nem sikerült teljesen képviselniük a helyi érdekeket, inkább a sajátjaikkal törődnek. Mivel a falu egyenesen a koronához tartozik, a helyi ügyek ritkán kerülnek a magasabb szintű hatóságok elé. A Crystalwatch-ban üldögélő felügyelő-diplomata csupán ködös értelmű leveleket küldözget a falu tanácsának "költséghatékonyságról" meg "termelési előirányzatok teljesítéséről".
Alternatív Név(nevek)
Hegyalja
Típus
Village
Népesség
750 fő
Lakosok Elnevezése
Hegyalji
Elhelyezkedés


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!