Smoom Species in Evera | World Anvil

Smoom (szmúm)

Ezt a nagy méretű, leginkább szarvasmarhára hasonlító állatot a déli kontinens szigetein tartják, főként igavonásra és teherhordásra. A nem túl igényes lény a A Nagy Sötétség idején terjedt el, mivel a mostoha tartási körülmények és kevés takarmány mellett is dolgoztatható.   A rendkívül izmos testét vastag bőr és szürkésbarna, rövid szőr borítja, de létezik hosszú szőrű változata is, melyet a havas vidékeken, magas hegyekben tartanak. Négy, testéhez viszonyítva rövid lába széles patákban végződik, melyek veszélyes fegyverré válnak, ha az állat megriad. Hosszú, bojtos végű farka a feje búbját is elérheti, de az igavonásra tartott állatok farkát több országban kurtítják (míg másutt az állat csonkítása bűncselekménynek minősül). Rövid, tömzsi fején impozáns szarv nő, mely a tenyésztési preferenciák miatt ma már teljesen hátrafelé görbül.   Évente egy-két alkalommal szaporítható, a vemhesség 13 hónapig is eltart. Már egyéves korában munkára fogható, általában huszonöt év után "nyugdíjazzák". Takarmányként bármilyen gabonát vagy zöld növényt elfogyaszt, bizonyos mértékben immúnis a természetben előforduló mérgekre, így nem válogatós. Számos betegséget tünetmentesen képes elviselni (mint amilyen a mocsári láz), az élősködőkkel azonban meggyűlik a baja, a bolhák, legyek és szúnyogok nem kímélik, emiatt gyakran, lehetőség szerint legalább hetente biztosítani kell számára valamilyen fürdési lehetőséget - azaz elhajtani egy tó vagy folyó partjára, vagy csak végighajtani egy sprinklerekkel felszerelt folyosón. Ahol ez nem megoldható, ott az elfertőződött bőrfelületeket általában kiégetéssel kezelik (nem meglepő módon az ilyen helyek általában azok, ahol a borjú farkát is levágják).

Additional Information

Alkalmazás, Termékek & Kihasználás

Bőréből főként lábbeliket készítenek, de ha nincs más, ruházathoz is használják. Csontjaiból enyvet főznek, ragasztónak, könyvkötéshez, stb. Húsa nem valami ízletes, de olcsó, így a szegények marhájaként is emlegetik. A borjas tehén tejét szintén elfogyasztják, bár messze nem olyan jó ízű, mint a tehén- vagy kecsketej.
Élethossz
Akár 30 év.
Átlagos Magasság
Marmagassága 6-7 láb közé esik.
Átlagos Súly
Súlya meghaladja az egy tonnát.
Kapcsolódó Etnikumok


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!