Molly Ennelis Character in Evera | World Anvil

Molly Ennelis

Molly Ennelis- Ároktavi Molly

Molly katonacsaládban látta meg a napvilágot, így szinte természetes volt számára, hogy katonafeleség legyen. Tökéletes parti volt a számára a Kovácshida mellett állomásozó, fővárosból származó ifjú titán, Christian. Bár a férfi hűvösebb és komorabb volt az átlagnál, a családja vagyona ellensúlyozta ezen tulajdonságait, és Molly jól tudta, hogy csak igen ritkán kell majd elviselnie a férjeként. Ennek ellenére a kettejük kapcsolata meglepően belsőséges viszonnyá alakult, talán, mert mindketten tettek érte.
Házasságuk alatt két gyermekük született, Petra és Henry.
Amikor Christiant kinevezték főparancsnokká, a férfinak többé már nem volt lehetősége meglátogatnia a Vasannában maradt családját a nagy távolság miatt. Ezért úgy döntöttek, hogy a család Grufrakba költözik, a Mogeth-Ganu határvidékre. Miután Petra is belépett az Egyesült Népek Seregébe, Molly mindent megtett, hogy Henryből katona helyett inkább diplomata legyen, mert attól félt, hogy egyszerre veszítheti el az egész családot. Nagyon megkönnyebbült, mikor nemsokkal a századosi előléptetése után Petra mégis inkább leszerelt és visszatért Vasannába - igaz ott városőr főkapitányi pozíciót ajánlottak neki, ezt fogadta el. Mikor megtudta, hogy a lánya várandós, Molly azonnal összecsomagolt és visszatért Ároktőre, hogy közelebb legyen, ha szükség lenne a segítségére. Henry azonban Grufrakban maradt a Sereg mellett állomásozó diplomatákkal, és nem szándékozik visszatérni a szülőföldjére.

Social

Családi Kötelékek

Relationships

Christian Ennelis

spouse

Towards Molly Ennelis


Molly Ennelis

spouse

Towards Christian Ennelis


Beállítottság
Semleges jó
Current Status
Katonatiszt-feleség.
Jelenlegi Tartózkodási Hely
Etnikum
Születés Körülményei
Egy módosabb katonatiszt-család leszármazottja.
Születési Hely
Ároktő
Spouses
Siblings
Jelenlegi Lakóhely
Gender
Szemek
kék
Haj
hosszú, szőke
Bőrszín
halvány
Szervezeti Kötelékek


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)
Character Portrait image: Molly Ennelis by Rinmaru (Mega Fantasy Avatar Creator)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!