Littleville Settlement in Evera | World Anvil

Littleville

Ez az apró falu, bár átsepert felette a háború, szinte utólag értesült arról, hogy az elfektől ember fennhatóság alá került a földje. Bár okozott némi változást a mindennapokban - a félszerzetek korábban ajándékokkal hálálták meg az elfek nyújtotta védelmet, és most adó fizetésére kötelezték őket -, néhány generáció után már el is felejtették, hogy volt valaha más életük is.
A falu életének központi épülete a Második Elefánt nevű fogadó - mivel a hagyományok szerint az "elsőt" elvitte a Valean folyó egyik árvize. Bár maga a település a Valean egyik mellékága mellett található, az esős évszak idején nekik is bőven akad gondjuk a medréből kilépő folyóval.

Néprajz

Ebben a félszerzetek lakta faluban szinte mindenki a mezőgazdaságban dolgozik.

Kormányzás

A falu - valamilyen elképesztő bürokráciai okból - Goldhall grófja alá tartozik. Helyben a vének tanácsa irányítja, és a két település közötti távolság okán, az adószállítmányokat kivéve, nem sok közük van egymáshoz. 

Védművek

A falu védelmét a közeli Királyi Hadsereg tábora biztosítja, élelmiszerért cserébe. Ez az együttműködés a hatalomátvétel óta meglepően zökkenőmentes (néhány félvér "balesetet" leszámítva). 
Alternatív Név(nevek)
Folyóvég
Típus
Hamlet
Népesség
250 fő
Lakosok Elnevezése
Folyóvégi
Elhelyezkedés
Uralkodó/ Birtokló Rang


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!