Az ismert világ történelmi eseményei.
A Nagy Irtás utáni konszolidáció időszaka.
A népek harcainak és polgárháborúinak időszaka, egészen a Nagy Háborúig.
Az észak-kherreti ember törzsek felfedezik az addig mesének vélt Fothuinn szigetét. A tündék elmondása szerint az emberek a tündék kincseit látva hatalmas számban tértek vissza, halomra gyilkolták a tündéket, elvették kincseiket, és porig rombolták a várost. Az emberek legendái szerint a komisz tündék sok halászt elraboltak és magukkal hurcolták őket a szigetükre, őseik pedig azért keltek útra, hogy kiszabadítsák őket, és véget vessenek a félelemnek.
I.u. 666-ban két királyság, Tuath és Death seregei itt találkoztak, hogy egyszer és mindenkorra eldöntsék a Vintor-dombok sorsát.
A majdnem végzetesnek bizonyuló Nagy Háborúban Kherret népei összefognak, hogy visszaverjék a Nyugati Vészt.
A szörnyek támadását követően a háború majdnem 200 évig húzódott. A szörnyek elleni harc összekovácsolta Kherret népeit, és kikövezte az utat az egyesült Kherreti Királyságnak.
Az egyesült Kherret békés, fejlődéssel teli időszaka.
A Népek Gyűlése megkoronázza Kherret első királyát.
Cachrevis mester, a Folyóvégi Akadémia tudósa megjelenteti az átfogó történelmi és mitológiai enciklopédia első kiadását.
A tritonok népe hivatalos követséget küld Folyóvégbe, hogy szövetségre lépjenek Kherret királyával a keleti tengerek veszélyeivel szemben.
Kherretre először érkeznek hírek arról, hogy a keleti tenger – emberemlékezet óta először – hajózhatóvá vált. A Három Ház hamarosan útnak is indítja a maga hajóit az ismeretlenbe.