A Vihartorony Fénye

Discovery, Exploration

Halia embereivel való brutális leszámolás másnapján, Phandalin Bajnokai megindulnak a Kardok-tengerének partja felé, hogy kidersítsék, miért süllyednek el hajók folyamatosan a Vihartorony nevű világítótorony lábánál...

Hőseink Garaele nővér, Tymora papnője és Korund javaslatára a Vihartorony nevezetű világítótoronyhoz sietnek, ahol egy tengeri elf varázslónő bajban lehet, és aminek környékén már legalább négy hajó elsüllyedt. Útjuk második napjára meg is pillantják a tornyot, amely kísérteties, smaragd színű, lüktető fényt ont a vihartól felkorbácsolt vizekre. A háborgó horizont szélén egy, a tengeren tomboló viharban hánykolódó hajót is kiszúrnak, ami menthetetlenül, a tornyot övező sziklák felé haladva szeli a tajtékzó habokat. A Vihartornyot a parttal összekötő földnyelven találkoznak a varázslónővel, Miraalal is, azonban már sajnos csak a haragtól és szégyentől megkínzott kísértete az. Két hisztérikus dühroham között a szellem elmondja, hogy Moesko, egy félork sámán tette ezt vele - vagyis annak egy szolgája, mert a gaz félorkkal majdnem végzett, amikor hátbaszúrták.   Hőseink megmásszák a torony kapujához vezető, csúszós lépcsőfokokat, hajszál híján, de ellenállnak a hárpiák mélységbe hívó, gyönyörű dalainak, majd felveszik a harcot a tornyot bitorló ork hadbandával és a Miraal varázslataitól torz monstrummá változott Moesko-val. A kétségbeesett összecsapás a gyilkosokkal kétes kimenetelű: Gnathos-t is súlyosan megsebesítik, egy ork bérgyilkos - úgynevezett Shargaas Vörös Agyara - pedig a csapat hátába kerül, és Korundra támad, miközben a Moesko nevű Talos-sámán mennydörgő és villámló csapásokkal szórja hőseinket. Veseriel sötét szentségből nyert mágiája azonban megfutamítja az orkokat, akik a sulymokkal teleszórt (Thal "kedvessége"), spirális lépcsőkön bukdácsolnak le-föl. A bajnokok végeznek Moesko-val, egy nagydarab ork hadúrral, és a bérgyilkossal, majd a megmaradt orkok után iramodnak.   Mindeközben pedig egy kísérteties, fekete köpenyes alak is teljesen összezavarja hőseinket: ugyan egy villámcsapásával megsemmisítette a Vörös Agyarat és annak óriásdenevérét, azonban bemutatkozás nélkül ki-be teleportál a Primer Matéria és az éteri világ síkjai között, és egy félresikerült varázslatával Veserielt csapja hátba, fájdalmas égési sebet ejtve a gladiátoron. Curón és Dandulidan (kik kalandos, lótolvajlással egybekötött úton-módon zárkóztak fel, hogy megsegítsék társaikat) is bevetik magukat a harcba, ám az iluskai bárd rendkívül nyugtalannak és idegesnek tűnik, arról nem is beszélve, hogy testén lévő furcsa, örvénylő tetoválások egyszer csak kéken kezdenek izzani. A holdelf pap mágikusan lefogja az aranyszemű, villámszóró elfet, de az továbbra is ide-oda pislákol a dimenziók között. Gnathos - akit sikerült gyógyítással feléleszteni - meg is döfi rapírjával, amikor egyszer mellette jelenik meg, és az elf végre bemutatkozik: a neve Erevan Stormbinder, Medora bátyja, és nagyon sajnálja az iméntit, egy szerencsétlen baleset volt csupán. Közben Jan és Ves megütköznek az emeleten az orkokkal, és ugyan egy pillanatra úgy tűnik, hogy az aasimarnak vége, amikor az orkok közrefogják, és brutális csapásokkal a földre küldik, de az Ezüst Kehely lovagja - kit pár napja még gyanúval és bizalmatlansággal kezeltek Halia leveleiben írtak miatt - elesett bajtársa mellé lép, és szent erőkkel meggyógyítja. Az orkok, akiket Ves árnyéknyalábja taszítottak le a tetőről, végül Drabal tépi szét éjjelátó-szemüveges barnamedve formájában.   Ahogy rendezik soraikat, és a firbolg druida idézte szarvasszellem is felgyógyítja a sebesülteket, a csapat egésze (Thal kivételével, aki csak értékes holmik után kutakodik, de csalódnia kell), folytatja az utat a torony tetejére, ahonnan a kísértetfény ömlik ki a tengerre. Korundot azonnal elvakítja az izzó fény, és tehetetlenül nekitapad az üvegnek, ami mögött a rejtélyes Szív pulzál. Veseriel szerencsésebb: ugyan ő is megvakul, de leküzdi az andalító, lüktető fényt, és egy varázslatával szilánkosra töri a vastag ablakot. Gnathos, köpönyegét arca elé csavarva nem vakul meg, de a Szív elkábítja, és megbabonázottként elindul feléje. Ahogy Erevan ér fel következőenk, egy ismerős szellemalak kezd kiválni a zuhogó eső párájából: Moeskoé. Azonban a félork kísértetének esélye sincs megvédeni életet adó Szívét, mert az elf mágus iszonyatos, mennydörgéssel roppantja össze azt. A szív berobban, zöld vért pupálva magából, megremeg, majd visszazsugorodva eredeti méretébe, egy húsos toccsanással esik le a földre. Moesko elüvölti magát, és a három villám, három különböző irányból csap belé, dezintegrálva a sámán szellemét. A zöld fény kihuny, Gnathos és Korund magukhoz térnek - csakugyan a végzetesen közelgő hajó legénysége, akik az utolsó percekben még sikeresen eltérítik a hajót a gyilkos zátonytól, és a biztonságot jelentő öbölbe kormányozzák hajójukat, az Oroszlánkirálynőt.   Hőseink elindulnak visszafelé: Gnathos még ugyan marad, és megnézi a hárpiák fészkét. Azok már rég kereket oldottak, de csontokkal és mocsokkal bélelt fészkeikben a tiefling talál egy érdekes folyadékot tartalmazó lombikot. Ahogy a sziklafészekről nézi a tengert és a roncsokat, egy terv kezd összeállni a fejében, ám az az óriási uszony, ami a tengerből kiállva szeli a tajtékzó habokat, enyhén szólva is nyugtalanná teszi hősünket.   A többiek visszatérnek a barlangba, ahol Miraal szelleme kísért. A tengeri elf érezte, amikor meghalt Moesko végleg, és nagyon hálás Korundnak, amikor az visszaadja neki a varázsfókuszát: egy gyönyörű, opálos kagylót, amit Moesko vett el a meggyilkolt nőtől. Erevan megpróbálja marasztalni a szellemet, mert tanulni akar tőle, de Miraal nem marad: lelke megbékél, és tovaszáll. A Bajnokok még jól össze is vesznek Medora fivérével, amikor az becsmérelni kezdi kishúgát, és arra akarja rábeszélni őket, hogy dobják ki a lovaghölgyet a csapatból. Hőseink azonban összezárnak távol lévő társuk mellett, és elhajtják az arrogáns mágust.   Végül visszatérnek az öbölbe, ahol Miraal óriásrákja, Qwertritantrerket várja őket. A beszélő állat szintén hálás, amiért segítették gazdáját átkelni a túlvilágra, és igéretéhez híven felhoz nekik egy kincset az egyik roncsból: Drabal, aki összebarátkzott a rákkal, egy Iskra nevű mágikus kardot vesz el a habok közül kinyúló rákollóból. Búcsút intenek Qwertritantrerkettől, aki még figyelmezteti őket a megaladonról, Tőrbendőről, ám ekkor már meg is érkezik csónakban az Oroszlánkirálynő pár matróza és velük együtt csinos kapitánya, Issana Rial. A kapitány megköszöni, amit érte és a legénységéért tettek, megbeszélik, hogy mi is történt a Vihartoronyban, azonban a kapitány figyelme kissé elkalandozik, és a Dandulidannal való flörtölése Leomund apró kunyhójába vezet, ahol a két tengerjáró lélek levezeti a halálközeli élmények feszültségét a jól bevált, karnális úton...