Pipport Settlement in Evera | World Anvil

Pipport

Néprajz

Ezt a sötét és koszos városkát kizárólag csak gnóm munkások, szökevények és maffiózók lakják. Aki egy kevéske pénzhez jut, megpróbál elköltözni innen.

Kormányzás

A király ezzel a várossal sem törődik sokat, a munkásokat a helyi alvilág "foglalkoztatja", akiknek csak arra kell figyelni, hogy elégséges bevételt termeljenek őfelsége számára is. A rendet és fegyelmet verőlegényekkel, nehézfiúkkal és vasökölű munkafelügyelőkkel tartják fent.  

Ipar

A város egyik központi épületegyüttese a piac, ahol legalább olyan mértékű a cserekereskedelem, mint a pénzforgalom. Uzsorások, prostituáltak és kétes alakok kedvelt gyülekezőhelye. Ezen felül minden harmadik-negyedik tömbben van valamilyen kocsma vagy játékbarlang, ahol a bányászok kipihenhetik a tizennégy-tizenhat órás munkanapok fáradalmait és adósságba keveredhetnek.

Infrastruktúra

A város egy jelentős szénlelőhelyre épült, mondhatni egyetlen szénbánya az egész, melynek Adrar királya a tulajdonosa. A kitermelt nyersanyagot háznagyságú, kerekes konténerekbe lapátolják, majd sínpár és állati erő segítségével elvontatják a parti kikötőbe, vagy a közeli Lagne város acélüzeméhez. A síneket kivéve a város utcái nincsenek komolyabban karban tartva, amennyire tudni lehet, sosem kövezték le őket. Csatornák helyett rácsos tetejű árkok vannak, az esővíz és a szennyvíz elfolyik a lankás hegyoldalon a tengerpart irányába. Közvilágítás nincs, de a nyílt láng használata az utcán mondhatni életveszélyes a levegőben szálló szénpor miatt.

Építészet

A város főként fából épült három-négyszintes (gnóm méretű), egymásnak támaszkodó házakból áll. Egy tucat ilyen rozoga épületet neveznek egy tömbnek, a tömbök között szekérnyi távolságok vannak utcák gyanánt. A bánya miatt egyes tömböket elbontják, áthelyezik, mások maguktól leégnek vagy összedőlnek, így lehetetlen lenne pontos térképet készíteni róla. A tömböket a viszonylag állandó piactól, a sínektől vagy az egyes tárnáktól számított távolságuk alapján nevezik meg (pl. a piac után délnek a negyedik tömb).

Földrajz

A város Keblana dél-keleti partján, egy lankás hegyoldalon fekszik. A várostól egy napi járóföldre, a parton található egy nagyobb kikötő, mely a tengeri áruforgalmat és halászatot kezeli. A hegyoldal patakjainak vizét főként az ipar használja, két olyan meder van, ahonnan a lakosság viszonylag tiszta vizet tud venni (ami a városon áthaladva a part felé egyre nagyobb kihívás).

Természetes Nyersanyagok

A szén mellett a bányászathoz és építéshez használt fakitermelés is jelentős, az elsődleges élelmiszerforrás a tengeri hal.
Típus
City
Népesség
3000-4500 fő


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!