Legendák és történelem

Evera teremtése

Egykor a Sárkány Istennő hét világ felett uralkodott, hű társával, Gyndriannal, akit magát is Sárkányistenként tiszteltek. Azonban Gyndrian halandó volt, s mikor hosszú élete a végéhez ért, hatalmas űrt hagyott maga utána Sárkányistennő szívében. A gyászoló istennő összehúzta a hét uralt világot, és azok találkozásában megteremtette a Magot, ahol eltemette Gyndriant. Az új világ megtetszett a sárkányoknak, a hét világból, melyek most már elválaszthatatlanul összeragadtak, sokan átvándoroltak Everára. Mindegyik a maga otthona képére szerette volna formálni az új földet, ezért hatalmas háborúba fulladt ez a hódítás. A Sárkány Istennő azonban mást gondolt. Meghívta a külső síkok kisebb isteneit, azzal a feltétellel, hogy valami újat kell létrehozniuk - valamit, amit még egyikük sem látott korábban. A Tűz elemi síkjáról érkezett Jomril, aki a földet és annak mélyét formálta a maga kedvére. A Föld és Természet síkjáról érkezett Narmiraen. Növényekkel népesítette be az egész világot, megteremtette a tündéreket, végül az elfek népét. A Levegő elemi síkjáról érkezett Estanna és Pandora, akik megteremtették a nappalt és az éjszakát, és az Evera földjéről látható égitesteket. A Fény elemi síkjáról érkezett Solioran. Miután megcsodálta a többi istenség művét állatokat teremtett, majd pedig az emberek népét. Taana, Solioran húga, a Víz elemi síkjának istennője, benépesítette Evera vizeit mindenféle élőlénnyel, megteremtette az Undinéket, végül a saját síkjáról áteresztette a Glonoik vad törzseinek egy részét is. A Sötétség elemi síkjáról érkezett Vangrakath és nyomában Jurkirud. Az előbbi megteremtette a segaiok büszke népét, míg utóbbi a bugitokat. A Mágia elemi síkjáról érkezett Zellevera istennő. Ha bárki kérdezi - az ő munkája még befejezetlen.

Ganu pusztasága

Utea földje a kezdetekben lakhatatlan vidék volt. A nyugati partvidéken hatalmas tűzhányók emelkedtek, lávafolyók hömpölyögtek, a füst és a mérgező gázok beborították a felszínt és eltakarták a napot. Tűzsárkányok lakták a területet. A keleti oldalán ezzel szemben mindent vastag jég és hótakaró borított be, és jégsárkányok foglalták el a kietlen otthonukként. A két faj állandó háborúban állt, a kontinens középső vidéke tele volt temetetlen sárkánytetemekkel a csatározások miatt. 

A Sárkány Istennőt rendkívül elszomorította a helyzet. Jomril a kedvében szeretett volna járni, ezért felemelte azt a hatalmas fennsíkot, melyet Mogeth-nek hívnak, és mélyébe temette az elesett sárkányokat. A csatározások megszűntek: a hatalmas hegyfal megállította a hideg északi szeleket, és a keleti vidék olvadásnak indult. A jégsárkányok új otthont kerestek maguknak. 

A hótakaró alatt azonban nem sok termékeny föld rejtőzött. Csupán a folyóvölgyekben és a hegyek lábainál volt elegendő tápanyag, hogy Narmiraen növényei életben maradjanak. A terület nagy részét azonban homokos, köves puszatság borítja be.

Sok éven át csupán bugit csapatok éltek itt. A Másodkorban a segai menekültek aztán bevették magukat a kietlen területre, legyőzték és elüldözték a bugitok többségét.

Ganu legnagyobb belföldi víztömege a Gat-tó, melyet a Shufharz-hegységből, a sivatag mélyén 

Zililon dzsungele

Utea kontinensének nyugati partvidéke kezdetben a tűzhányók földje és tűzsárkányok otthona volt. Narmiraen szeretett volna életet teremteni ezen a területen is, és látva, milyen csodát tett Jomril Mogeth fennsíkjával, megkérte az istenséget, hogy csitítsa le a tűzhányókat.

Jomril a föld mélyére süllyesztette a vulkánokat, csupán a Drauz égig érő csúcsa maradt takaratlan. Narmiraen a termékeny vidéken színpompás duzsungelt teremtett kedvenc kertje, Damus kontinensének mintájára.

A sok isteni közbeavatkozás azonban hatalmas mennyiségű "visszhangot" hagyott maga után. Ezt nevezik Evera lakói Mágiának. Ez az idegen erő hatással volt az itt élő növényekre, állatokra és elfekre is. A változás kiszámíthatatlan természetű volt, egyes lények hatalmasra növekedtek, mások megvadultak, az elfek és sok más teremtmény külsejében rendkívül megváltozott.