Hattyútorony

Ahol a faragványok szerelemről és bosszúról mesélnek

Vannak történetek, amelyeket nem illendő elmesélni, s akadnak, amelyeket nem árt, ha ismerünk, még akkor is, ha csak szűk körben, suttogva adunk tovább. Réges-régen, mikor az Elődök még nem hódították meg a világot, mikor a Palota-hegy még csak épült, s az Éjleány az első falkájával vadászott az északi erdőségekben, a Hadúr arra kérte úrnőnket, álljon bosszút a nevében, de úgy, hogy az Anya ne emelhessen kifogást leánya elvesztése miatt...

— Urd, a varg tanító és bölcs

Fekszik a Lándzsától délre egy magányos torony, amelyet mindenki úgy emleget, hogy a Hattyútorony. Elátkozott hely, amelyet csak a legritkább esetekben látogatnak a falkák, s az átutazókat is óvva intik attól, hogy a közelébe menjenek, ha csak nem muszáj. Ám akad egy falka, akinek e hely mégis az otthont jelenti. Az odút, ahol a Kataklizma óta látott legnagyobb vadászatra készülnek.

A Hadúr címeinek egyike nem véletlenül az Égbolt Ura, s ugyan ki viseltetne nagyobb odaadással az egek iránt, mint az Anya madárleányai, a númenek, akiknek nem csak az adatott meg, hogy szárnyaljanak, de az is, hogy szépségükkel felhívják magukra a Mennydörgő figyelmét. Örökös harc volt ez az Elődök között, s az Anya soha nem adta fel, hogy szeretőin keresztül lopja el a Hadúr titkait. Ám a leányok ambíciói néha még az Anya előtt is rajtve maradtak, hisz a felemelkedés törvénye őket is hajtja. Így esett hát, hogy a páva és a hattyú versengeni kezdtek a Hadúr kegyeiért. S ha láttad már az Úrnő argoszmadarait az Igazság Tornyában, akkor azt is érted, miért rom csupán a Hattyútorony...

— A páva és a hattyú legendája

Memento mori

A Hasadás partján áll egy romos torony. Medencéiben vizililiomok helyett békalencse tenyészik, hajdan csobogó forrásai most a Zúgó dübörgését erősítik, ahogy vizük a mélybe hullik. Valaha árnyas lugasai most a szerelmi légyottok helyett noxadok portyáinak adnak otthont, kertjei madárdal helyett argoszmadarak tombilásától hangosak. Elhagyatott hely a Lándzsától délre, melyet még az állandóan vándorló vargfalkák is sokszor kikerülnek.

Rom csupán, ahogy minden torony a városban halovány árnyéka csak régi, pompás önmagának, mégis különleges hely, mert nem a Kataklizma döntötte le falait, nem a noxadok ostroma pusztította el lakóit, hanem a féltékenység, melyre ha más nem is, egyetlen falka azért emlékszik, s a pillanatot várják, amikor a megjövendölt bosszújukat - mely számukra csupán egy feladat - beteljesíthetik.

A vadászfalka

Bár úgy hírlik, a torony lakatlan, mégis akadnak, akik otthonuknak nevezik. A falka, aki megesküdött, hogy beteljesíti az Éjleány parancsát, s a Hadúr kérésére bosszút áll az elvesztett szerető miatt. A torony állandó lakói leginkább vándorló vének és tanítók, akik a Szörnyű Hét tagjait kutatják, s készítik fel a feladatra, amely talán soha nem jön el.

Hattyú és páva legendája

A Hadúr szeretőiről több történet kering, mint az Éjleány nagy vadászatairól, pedig azokból tornyot lehetne emelni mifelénk. A Mennydörgőnkek fel sem tűnt volna, ha egyik vagy másik elvész. Sokkal inkább az bosszantotta fel, hogy akadt köztül egy, aki pávaként pöffeszkedett, s azt hitte felette áll a többieknek. Hogy első lehet az egyenlők között. Az dühítette fel a Hadurat, hogy szeretője nyíltan otthagyta a keze nyomát a romokon...

— Urd, a varg tanító és bölcs

A legenda szerint az Anya két leánya versengett a Hadúr kegyeiért. A Páva szeretője birtokait gondozta, mikor ura egy hadjáratról hazatért az új kegyencével. A Páva féltékeny lett arra a figyelemre, amelyben a Mennydörgő hirtelen jött riválisát, a Hattyút részesítette, s félteni kezdte az Egek Urától kapott hatalmát. Rájött, hogy lecserélhető, hogy elfeledték, s hogy szépsége, ahogy a Hadúr figyelme is illékony. A Páva végül argoszmadaraival a nyomában véres bosszút állt: a szerelmi fészek mészárszékké változott, s elpusztított mindent, ami a Hattyúnak kedves volt, mielőtt vele magával is végzett volna. Ám mindez nem volt elég. Romba döntötte a tornyát is, hogy így üzenjen a madárleányoknak, akik szemet mernek vetni a helyére. A Mennydörgő, látva e szemtelenséget, égtelen haragra gerjedt, ám bölcsessége arra sarkalta, hogy ne sajátkezűleg tanítsa móresre hajdani szeretőjét. Felkérte hát az Éjleányt, hogy vadássza le a Pávát.

Így merült a világ számára feledésbe Léda, az Anya hattyúleányának neve, s vele együtt a Páváé is. De nem a beteljesedett bosszú miatt, hanem mert a Kataklizma gyorsabb volt, mint az Éjleány pengéje, s a felemelkedés törvényét még ő sem szegheti meg. Feledésbe merült hát a Páva neve is, mert többé nem számít, ki volt, mielőtt az Elődök közé emelkedett volna, mostantól nekünk ő az Úrnő. Ám a Szörnyű Hét személye már kijelöltetett, ahogy a feladatuk is. S ahogy az idő kereke továbbforog, újra és újra eljön az együttállás, amikor meg kell próbálniuk a lehetetlent, mert így akarja a Hadúr.

— Urd, a varg tanító és bölcs

Hattútorony mély, égablak udvarán
fáklyák tüze ég a zord éjszakán.
Nem szól a kürt, a csend nehéz,
harcba ment a szörnyű hét.

Ahogy az Elődök köre bezárul,
az Éjleány fonala feltárul.
Ezüstösvény festi meg az utat,
melyet a vadászfalka kutat.

Lándzsaszülött pengéjén visszfény,
farkasfattyakhoz csatlakozik büszkén.
Kíméletlen szava lesz az ítélet,
mert nincs a prédának kímélet.

Vének állnak legelébb,
lesni-kutatni a préda jelét.
Szürkeszellem egyik, szavakkal szóló,
rőtszem fenevad másik, hatalomtól morgó.

Néma orion vezeti őket csatába,
vonítása nem hallik határba,
siket szava mégis parancsol,
a prédáért már harang szól.

Villámnyalta, bukott bajnok,
kinek keze többé nem fog kardot,
dühében még vonít a trónért,
de kiválasztott ő, a hóhér.

Nem vár bőség, nagy vadászat,
ha hajsza előtt nincs alázat,
önként adott szív, áldozat,
enélkül nem jut csak kárhozat.

Tervük merész, de nem járhat sikerrel,
ha nincs a szív, melyet harag terhel.
Bíborba bújt, ősi titkot tudó,
kaput nyit nekik az áruló.

— A Szörnyű Hét, varg vadászdal