Session 9.5 Downtime: Fen'Andaris rituáléja
Tomi:
Fen kiment a földekre, és hozzálátott a hosszadalmas szertartáshoz. Órákon keresztül rótta az érintett területet, elmélyedve az erdők és a tündérek nyelvén énekelt rigmusok kántálásában. Akik követték, vagy csak figyelték, láthatták, ahogy a fák ágai, a bokrok, a fű és a virágok is mintha elkezdtek volna mocorogni, "ébredezni", ahogy a fohászkodó férfi elsétált előttük, mellettük. Mikor végzett, és megpihent, elégedetten nézett végig a még termékenyebbé vált földeken: megfogadta magában, hogy egy éven belül még visszatér. A pihenő után, már az alkonyat és az emelkedő telihold fényeiben sétált át egy lapos dombra a folyó közelében, és ott kezdte meg istene havonta ismétlődő, rutin szertartását. Ithil női orcája valósággal beragyogta a földeket. Fen pedig előkészítette a tálat, melybe vizet mert a folyóból. Letett két gyertyát, és az egyiket meggyújtotta ujjai mozgásával és egy varázsszóval: "Derwydaith!" A víztükrön - a folyón és a tálban egyaránt - a telihold képmása tündökölt, és Fen hozzálátott a szertartáshoz: mágiával és kétkezi munkával kellett létrehoznia a tálban egy kis növényt, majd elültetnie azt a szertartás helyszínén, mielőtt Ithil elfordítaná tekintetét. Az egész rítus alatt sokat morgolódott magában azon, hogy ezt egy papnőnek kellene csinálnia, és neki segédkeznie. Akik esetleg még ébren voltak és figyelték, észrevehették, hogy a közelében néha-néha felsejlett egy karcsú alak, aztán olyan gyorsan el is tűnt. Ám a szertartás végével, az bizonyos volt, hogy ez a sápadt fénnyel ragyogó, virágokba és lágy nyári ruhába öltözött jelenés odasétált az elültett virág mellett térdeplő druidához, és a füléhez hajolt, egyik kezével eltakarva száját... majd kisvártatva elillant. Fen nem sokkal ezután megpihent ott, a dombtetőn.Andris:
A szertartásra pár tucatnyian érkeznek, főleg gyerkek és idősek, akik napközben jobban ráérnek. Az első fél órában néhányan, főleg a kisebbek, mindenféle látvány hiányában szétszélednek, mert csak annyi látszik, ahogyan Fen fel-alá járkál a réten és néhol a botjával koppant. Azonban azok, akik maradtak, egy cseppet sem bánták meg: a következő órákban eléjük táruló látványt soha nem fogják elfelejteni. A rigmusok, mondókák, furcsa nyelvű versek hatására rügyek indultak meg az ősz ellenére, teljes leveleket, néhol gyümölcsöket hoztak a fák. A rítus alatt Fennek volt ideje szórakoztatnia is a gyerekeket, egy-egy gyümölcsöt, virágot hagyott léptei mögött nekik. Majd egy öreg, betegecske fa előtt hosszasan mormolt, aranyló fény cikázott körülllötte. Néhányan egy női alakot véltek benne felfedezni, Fen azonban meredten bámulta a fát és hosszasan mormolt valamilyen mágikus szöveget. Majd egyszercsak az aranyfény belecsapódott a szinte élettelen fába, amitől az apró csemetévé zsugorodott. Pár másodperc elteltével a csemete cserjévé, majd kis fává nőtt. Percek alatt hatalmas lombkoronájú, életerős, egészséges fa tornyosult mindannyiótok felett, gyönyörű világoszöld rügyekkel az ágain. Szinte egy csapásra feslettek ki a rügyekből a sötétzöld levelek, melyek közül újabb pillanatok alatt aranysárga almák villantak fel. Ahogy gyerekek rohantak oda, hogy leszedjék azokat, azok le is pottyantak – sűrű esőként. Majd a levelek is átvették a lepottyant almák sárgás színét, néhol pirosas-barnás foltokkal díszítve. Végezetül pedig, az almákat a földön befedve, szinte minden levél lehullott a földre. Fen továbbra is bámulta a fát és mormolta a varázsigéjét – míg végül a körforgás újra elkezdődött: mint apró kis levelibékák, jelentek meg a zöld rügyecskék az ágakon ismét. Fen leszegte szemét és csendben, komoran sétált tovább.Andris:
Az Ithilcann egy nagyon elegáns, gördülékeny rituálénak tűnhet külső szemlélőként, azonban sok tapasztalat, odafigyelés és ügyesség kell a helyes végrehajtásához. Életet teremteni csak a legelhivatottabbak tudnak – és Fen közéjük tartozik, ha Ithil és a természet védelméről, szeretetéről van szó. Ügyesen mozog a druida keze, de az első órák után egyre jobban látszik rajta, ahogyan küzd az élet megjelenéséért a tálkában. Verejtékezik, izmai meg-megfeszülnek, teljes fókuszban tartja elméjét miközben dolgozik. Észre sem veszi, ahogyan lassan, először szinte láthatatlanul, megjelenik körülötte az aranyló tündér alak. Bár a küzdelem nyivlánvalóan látszik Fen’Andarison, a fáradásnak egyetlen jelét sem mutatja: ugyanolyan elhatározással csinálja meg újra és újra a szükséges mozdulatokat. A hold fényében egészen szürkésnek hat a tálban lévő friss föld. Egy-egy kavicson megcsillan a hold fénye, ahogyan Fen kezei közül néha felbukkan a tál tartalma. Egy-egy finoman elhelyezett csepp víz (vagy talán verejtéknek tűnhet annak, aki először lát ilyet) segíti az apró életecske érkezését. Teliholdnak hívjuk egész éjjel a holdat, azonban az éjszaka kezdetén és végén már nem Ithilcann van az égen – így már nincs sok ideje Fennek befejeznie a rituálét. Közeledik hozzá az egyre erőteljesebben felsejlő tündér-alak, s amikor melléér, elsőként látja meg Fen válla fölött: a tálban egy icipici kis zöld levelecske bukkant elő a szürkés-fekete földből. Fen először észre sem veszi a fáradtságtól és erőlködéstől, folytatja a mozdulatokat – csak amikor az arca elé úszik az aranyló arc eszmél fel: készen van, sikerült. Az arc ismerős, túlságosan is ismerős. Fen a fáradtság és gyönyörűség keverékétől egyszerre szeretne hangos nevetésben kitörni és sírva fakadni. Mielőtt bármelyik is bekövetkezne, az arc közelebb hajol és fülébe súgja: használd, vagy ültesd, hogy mindig használhasd. Majd egy halk rezzenéssel elillan az alak, Fen pedig ölében a tállal ülve alszik el. Nem is igazán álom ez, sokkal inkább eszméletvesztésre emlékeztet. Fen’Andaris gondolatai üresek. Életében talán először azt érzi, hogy kiürültek a gondolatai – ami egyszerre ijesztő és rettenetesen megnyugtató is. Akarattal sem igazán tud semmire gondolni, csak az ürességet látja maga előtt, pont úgy, mint ahogyan kizökkenthetetlenül egyetlen dolog járt a fejében az imént a rituálé alatt is. Az ürességben csak az az egy női arc jelenik meg néha, homályosan, mintha csak holdfényben látná felcsillanni a szemeit. Pár órával később Fen’Andaris teljesen kipihenten ébred, nyugalommal lelkében. Törökülésben aludt, álla a mellkasára billenve, ölében a tálkával. A tálban egy icipici, alig pár centis, törékeny zöld száron egyetlen, világoszöld levél ül és a levél tövében egy aprócska, arany színű kis gumó.
A szövegek a Berum Ithilcann szertartását írják le, amelyet Fen'Andaris Glastithil végzett el Almavégben a Griff Havának teliholdján.
Megjegyzések