Session 6: Fen'Andaris

Fen'Andaris Glastithil áldásokat osztogat Almavégben.
Tomi:

A szedett-vedett, kherreti társaság kilépett a fogadóból a verőfényes napsütésben úszó almavégi rakpartra. Az arcok feszültnek, nyugtalannak festettek, de mindegyikükben ott volt a tettvágy is, hogy véghezvigyék saját célkitűzéseiket, és a maguk módján segítsék egymást, illetve a Lyanda Titkának legénységét. Fen'Andaris legalábbis ebbe a hitbe kapaszkodott, és azzal a lendülettel társai felé fordult.
"Aki szeretne kisurranni a városból velem együtt, és ehhez igénybe venné az árnyékok rejtő menedékét, az várjon meg itt! Elő kell készítenem a természet és Ithil áldásait."
A tünde nem várta meg megerősítésüket, csak fürgén megindult a legközelebbi móló felé. Érdekes, két egymásba fonódó faágból álló botja ritmusosan kopogott a rakpart macskakövein, erdőzöld köpönyege lágyan hullámzott utána.
Mikor elérte a móló elejét, tisztes távolságban az ott strázsáló őröktől, a bot tölgyfaág tövét betámasztotta két palló közé, mintha csak a földbe döfte volna azt, és beállt a bot vetette keskeny árnyék útjába. Fejét lehajtotta, hosszú, fekete tincsei előre borultak, és lehunyt szemmel mormolni kezdte a betanult mantrákat.
Az őrök és ott maradt társai pedig láthatták, ahogy a meditációban elmélyedt férfin vagy környezetében megjelennek a kért áldások. Egy-kettő ismerős volt már azoknak, akik korábban látták ezt a rituáléját: ilyenek voltak a tündöklő fénynyalábok - tengerkék, rikító zöld, ibolya -, melyek végigfutottak alakján, mintha egy prizma tört fényét vetítették volna rá, vagy a kis párafelhők, melyek a tengervíz felszálló kipárolgásából álltak össze hófehér felhőpamacsokká: az égen úszó bárány- és pehelyfelhők miniatűr másaivá, majd kezdtek el keringeni körülötte. Azonban voltak újak is: egy ponton néhány sirály, pár városi énekesmadár, egy kutya, egy macska és egy egér jelentek meg a mólón, nem messze tőle, és teljes békességben leültek vagy leheveredtek. Az egyik sirály befészkelt a bot tetején szerteágazó kőrisfa koronába, ahol fagyöngy virágzott. Ki-ki a saját nyelvén nyávogott, ugatott, cincogott vagy csiripelt. Aztán amilyen gyorsan jöttek, olyan sebességgel széledtek is szét. Ezután a környező árnyékok nyúltak meg érthetetlenül: a ládák, hordók, a bot és a tünde vetette árnyak mind megnőttek, egymásba folytak, majd újra visszaálltak eredeti formájukba.
Ám talán a legérdekesebb mind közül az utolsó áldás volt. Fen'Andaris Queresnor aranylombú ligetére gondolt, és az emlékekre, amik oda kötötték, miközben a nyakában lógó medaliont szorongatta. Suttogó imája közben kinyújtott bal karján széttárta tenyerét, és aranyló fénypontok jelentek meg ujjbegyein... melyek elkezdtek fénycsíkokká nyúlni: ujjakká. A jelenség tovább terjedt; először egy finom kézzé, majd a hozzátartozó karrá. A kecses váll után a fény le-és föl is terjeszkedett tovább, még gyorsabb ütemben, míg végül testet nem öltött egy aranyfényben izzó, karcsú női alakban. Fen'Andaris felemelte a fejét, és kinyitotta a szemét. Az aranyfényű tündér még egy pillanatig ott maradt, ujjbegyeik érintkeztek, majd a tengeri szellő elfújta a szellemet, és a szentjánosbogárként ragyogó részecskék szétszéledtek az öböl felett.
A tünde sóhajtott egy nagyot: elengedte és eldugta nyakláncát, kirántotta botját a deszkák közül, és elindult vissza a Pajtához.

Andris(GM):

A közelben lévő őrök és pakolászó helybeliek először ijedten állnak meg, látva mit csinálsz. Egy-egy őr épp kardját ragadva indult volna feléd, de volt valami igazán elbűvölő abban, ahogyan a környezeted akaratodra változott. Nem láttak még ilyesmit, megdermedve figyelik amit csinálsz. Amikor a fénylő alakot is szép lassan ki tudják venni, szemed sarkából látsz némi félelmet is elvegyülni a csodálat közé az őrök tekinteteiben. Szinte minden teljesen elhallgat amíg be nem fejezed a rituálét - csak a lassan, komótosan partot csapdosó hullámokat hallani. Amikor befejezed a rituálét még pár másodpercig teljes a csend, érzed, hogy tekintetek szegeződnek rád. Egy-két őr összesúg, majd végül meglazul feszült testtartásuk és mint ha mi sem történt volna, teszik dolgukat. Ezt észlelve a városlakók is visszatérnek ahhoz amit csináltak, felszedik a földről a csodálatban elejtett apróságaikat. Aki őrrel összeakad a tekinteted, biccent egyet, "minden rendben" tekintettel.

---

Eredeti poszt: Session 6, Facebook