Session 15: Kix
Kix a fogadóban lezajlott harc után nem került elő. Sokan látták feltápászkodni és elszaladni, és egy pár járókelő megesküdött rá, hogy kis zöldes aprónépet nem, csak egy borzot láttak kijönni a fogadóból, ami aztán egy lyukat ásott magának, feltúrva az utcát!
Ha keresték a többiek, hamar megtudhatták, hogy pár épülettel arrébb egy kis kertben találtak egy vakond túrást, mások pedig azt bizonygatták, hogy egy idős nő karjaiban látták a megégett ruhájú aprónépet, amint egy kis utcába mentek. Ha megkeresték a kis utcát, nem találtak nyomokat, csak egy pár friss virágot, amelynek sötét szirmai voltak.
Amikor az éjjel beköszöntött, és a hold már magasan az égen járt, a hajó kabinjának a padlózata megropogott. Fen'Andaris, az egyetlen, akinek a kevés alvásra van szüksége talán láthatta, ahogy egy magas köpenyes alak lép oda az egyik ágyhoz, és lehelyezi az ágyba a békésen alvó koboldot. Az alak egyik kezében egy köteg papír volt, amin Fen'Andaris Kix kusza írását vélhette felfedezni.
Amennyiben megszólította vagy a köpenyes felé mozdult, az alakot elfújta a szél, és csak erős dió és fahéj szagot hagyott maga után.
Megjegyzések