Lorton, vagy ahogy sokan hívják Lorn egy fiatal harcos, aki Arabelben , a Norn család birtokán született VSz. 1338-ban. A család vívómesterének fattyaként felemás gyermekkora volt. Apja, Hattyúszegi Aldabert sosem ismerte el törvényes gyermekének, így nem is használhatná a Hattyúszegi nevet. Gyermekkorában is csak Lornnak hívták, a többi gyerek pedig Fattyúszeginek gúnyolta, ami nagyon rosszul esett neki. Különösen azért, mert mindig is szerette volna kivívni atyja elismerését.

Már fiatal korában megmutatkoztak kiváló fizikai képességei, de ugyanakkor hamar nyilvánvalóvá vált mindenki (így apja) számára is, hogy ennek ellensúlyozásaképpen az istenek nem túl fényes elmével ajándékozták meg a kis Lornt. Talán pontosan ezért nem ismerte el soha. Ez a mai napig fájó emlék Lornnak, ugyanakkor meg is erősítette. A folyamatos elutasítástól, versenyhelyzetektől, amikben alapból hátrányból indult hatalmas küzdőszellem fejlődött ki benne. Ha valamiben alul maradt, akkor nem azon kesergett, hogy milyen szerencsétlen, hanem újból nekiveselkedett, majd újból, és újból, ha kellett. Legtöbbször pedig kellett.

Bár atyja számára korán világossá vált, hogy nem a kis Lorn lesz az, aki a nyomdokaiba lép, azért azt is észrevette, hogy keményen képes küzdeni, így ha nem is vívómester, de legalább rendes őr, vagy kísérő válhat belőle a családnál, úgyhogy megkezdte a fegyveres oktatását is. Ez azért volt kemény kihívás Lornnak, mivel a napi, ház körüli munkák mellett még a vívóleckéken is helyt kellett állnia.

Kora tízenéves korára ő lett Hedrick, a Norn ház esetlen örökösének vívópartnere, ami újabb terheket rótt rá. A fiatal lovagjelölt ugyanis nem igazán volt megáldva kardforgatói képességekkel, mégis neki kellett győztesen kikerülnie az összecsapásaikból. Ez pedig igencsak sértette Lorn büszkeségét. Számtalanszor büntették meg azért, mert akarata ellenére is jól helyben hagyta a nála pár évvel idősebb Hedricket.

Bánatát azonban nem igazán mondhatta el senkinek, kivéve gyerekkori titkos játszópajtásának Lady Juljanának, aki megértette a fiú bánatát és kilátástalan helyzetét, tekintve, hogy ő is hasonló cipőben járt a nemesi gyermekek körében. Azonban, ahogy telt az idő a körülöttük lévők (különösen a Norn család és Aldabert) egyre rosszabb szemmel kezdtek tekinteni Lorn és a kis Juljana barátságára. Az mégsem járja, hogy egy fattyú pajtáskodjon egy finom nemeskisasszonnyal. Ráadásul egy pár évvel idősebb fiú... Pontosan ezért, mikor betöltötte a 16. életévét a család egy birtokára küldték őrszolgálatra, így elszakítva az egyetlen barátjától. Új helyén pedig ahogy várható volt nem is talált újakat.

Új helyén az élete pedig még rosszabb lett, mint eddig volt. Azt már megszokta gyerekkorában, hogy egyszerűsége miatt folyamatosan gúnyolták (ráadásul sosem kapta meg azt az elismerést amire vágyott volna, akárhogy is próbálkozott), de egyetlen barátjától is elszakították. Élete akkor változott meg, mikor 1357 őszén hírét vette, hogy Lady Juljanából az istenek szeszélye folytán simán csak Juljana lett családja nem kis felháborodására. Egy hirtelen elhatározástól vezérelve egy éjszaka elszökött az őrhelyéről vissza a Norn udvarházba, hogy elcsenje apja híres kardját, majd nyakába vette a világot, hogy megszerezze az áhított hírnevet, vagyont és elismerést. Igencsak lapos erszényével azonban csak Estcsillagig jutott... Felvette apja nevét is (jogtalanul), hogy komolyabban vegyék, mint elismert embert.