Session 17: Sisavis Report | World Anvil | World Anvil

Session 17: Sisavis

General Summary

  • tervezgetés az asztal körül → megegyezés: reggel konzultáció Ithillel és a két matróz kihallgatása
  • Morgan  furcsát álmodik, kőváros lángokban
  •   Fen'Andaris és Ithil:
  • a megtévesztős terv visszahozná-e Tiggyt Sisavisba?
  • erre az a válasz, hogy óvatosnak kell lennie, mert mi van akkor, ha Tiggy átlát a megtévesztésen
  •   Utána:
  • megreggeliznek
  • gyerekek játszanak, növényekről énekelnek
  •   Moris kihallgatása:
  • Ezüstrévben találkoztak Morph kapitánnyal, aki jobban megfizette, mint az előző hajó (Milej kapitány)
  • megesküszik Ithilre és a Háromarcúra is, hogy nem raboltak ki egyetlen hajót sem
  • a kapitány végig maga mellett tartotta a térképészét
  • három héttel indulás után pillantották meg a Szélrózsa-szigeteket
  • utána elsötétült az idő, vihar tépázta a hajót (valójában nem vihar volt), valamit láttak a vízben, és tönkrement a hajó
  • a térképész eltűnt a viharban, hasonított egy törpre, mert alacsony volt és szakállas, de vézna, ember méretű, hosszú, fekete szakálla volt
  • egyszer beszéltek egy másik hajóval, ismerős kapitánnyal, de az még a Pajzs-sziget előtt volt
  • Öbölvárnál álltak egy hetet
  • általában körültekintő volt és jól mérte fel a helyzeteket
  • szigorú volt, rendesen megfizetett, lazítani is engedett
  •   A kihallgatás után:
  • Arianel úszkált, tritonokat keresett, látott odalenn egy barlangot az öböl mélyén
  • elindulunk a Palota felé, hogy megtekintsük a Szerencseosztó Ünnepélyt 
  • a Palota erkélyéről többen figyelik a kialakult tömeget
  • egyikük Messi Menna
  • a másik egy főpap méretű kígyó
  • középen egy magas, szigorúnak és fennköltnek tűnő alak (Hanshzu, a tanácsadó talán?) - ő jelenti be az Uralkodó érkezését
  • enter Csillámuralkodó
  • köszönti az Ezermestereket, Templomot és Rendet
  • az Uralkodó a népe sorsát vezérli
  • rámutat egy Oddy mellett álló alakra, akit arany lófény vesz körbe
  • még valaki mást is
  • valakit keres a tekintetével
  • aztán megtalálja Morgant, és megáldja, szerencsével
  • Kix és Fen'Andaris beszöknek a Palota kertjébe
  •   Az Ezermesterek Tornyai közt:
  • köszöntenek minket, számítottak az érkezésünkre
  • Josephde figyel egy könyvet
  • Morgan kutakodik, megcsapja az picit villám a padlóból
  • a főezermester készen áll arra, hogy fogadjon minket
  • az Ezermesterek tudósok, mindegyiknek van egy kisebb sajátossága
  • felvonót használunk a közlekedésre
  • az ezermester-hölgy Lisalan 
  • a hülyéje asziszi, hogy állatokból fejlődtünk ki, há nóómális, Margit?
  • szerencsére Fen'Andaris elmondta, hogy az istenek egy másik, meseszép földről hozták át őket
  • Arianel nem úgy néz ki, mint az általa ismert tritonok
  • úgy gondolja, hogy a népük egykor a majmok és kígyók mágikus mutációjából jött létre
  • az emberek a majmokból erednek
  • szerencsére mi jobban tudjuk
  • segítséget keresnek egy kísérlethez, ami állítólag nem halálos - köszi, ebből nem kérünk
  • ezt kikérjük magunknak
  • másik feladat: utánajárni az eltűnt tárgyaiknak
  • Lezzarai tud segíteni a fürkésző mágiában
  • évszázadok óta üresen álló romokat fedezget fel
  • Fen nem kertel, elő a mágiával
  • meg tud tanítani erre a varázslatra? → a növendékeit ő maga választja meg, ezért csak akkor tanít meg, ha méltók vagyunk rá
  • a kisebb expedíció egy déli romváros felé vezetne, amelynek a sorsa még mindig homályba burkolózik, mert rosszmájú pletykák és hiedelmek veszik körbe, amelyek megakadályozzák a kutatókat abban, hogy elérjék
  • hosszú út, amely átszeli a végtelen erdőt
  • Sehlakaris, amely Sehlakar császár ősi otthona
  • Sisava az utolsó élő császár, régen más világ volt
  • ő is elkísérne minket plusz pár novícius
  • az irataikat őrzik, nem fogják kiadni
  • a terv szerint a hajóval kikötünk a "félemberek" régi királyságának déli részén, átvágunk a Végtelen Erdő sarkánál
  • azt, hogy ismernek teleportációs kapukat, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta
  • Sehlakaris legalább 900 éve kihalt, kétli, hogy oda lehet teleportálni
  • HA van ilyen teleportációs tehcnológia, akkor Roshai'anba lehetne menni, és onnan délre, de ehhez be kéne vonni a Rendet, és ezt nem szeretné
  • a Rendnek ellenérdekeltsége lehet
  • Messi Mennának olyan elképzelései lehetnek, amelyeket a Rend vert a fejébe
  • a katasztrófa kapcsán sokan úgy tartják, hogy az áldozatok ott kísértenek a környéken
  • lehetnek ott olyan ereklyék, amelyek veszélyt jelenthetnek
  • a katasztrófát valami hatalmas elementális mágia okozta
  • megegyeztünk abban, hogy néhány nap felkészülési idő után visszatérünk hozzá és nekiindulunk együtt az expedíciónak
  • Campaign
    Lyanda Titka
    Protagonists

    Kix

    /
    Report Date
    20 Jan 2021

    Remove these ads. Join the Worldbuilders Guild