Knot Astra boltok/épületek
A vitorlás szelleme
A vitorlás szelleme az egyetlen fogadó a településen. Viszonylag nagy épület amelyet egy hajóra emlékeztető stílusban építettek.
Simon Fredik boltja
Simon Fredik boltja a település határán fekszik. Egy nem túl nagy raktárépület, amelyben a polcok szinte labirintust alkotnak és tömve vannak mindennapi és nem mindennapi dolgokkal egyaránt.
Skek Borton háza
Ez a ház egy kisebb dombra épült nem messze a kikötőtől. Ez az épület a legelőkelőbb a településen. Több emeletes nagy épületről van szó, de az épitészeti stílusa igen érdekes, mintha a tulajdonos nem tudta volna eldönteni, hogy a védhetőségre, vagy az előkelőségre fektesse a hangsúlyt.
Így hát rendelkezik egy őrtorony szerű képződménnyel.
Emellett saját istállója van, díszes kőkerítés határolja, ami mentén mindig járőrözik valaki.
A ház előtti díszes vaskapu előtt áll egy kisebb hirdetőtábla, ahova a város lakosainak üzeneteikérelmei és Skek Borton hivatalos felhívásai vannak kiakasztva.
A kapu és így a tábla mellett mindig 2 őr állomásozik.
Dokkmester háza
Ez az épület rögtön a móló mellet található.
Egy hosszúkás tetővel fedett, de falakkal nem rendelkező csónak dokkból áll és egy a vízbe vert cölöpökön álló szegényes enyhén dőlt kunyhóból, melynek a talapzatát már elkezdte benőni a tengeri növényzet.
Rögtön melette áll a móló is, amely mellett csónakok tömkelege ringatózik a vizen.
Raktárépület
A település főleg az átutazó forgalombólés a kereskedelemből él meg, ezért ápítettek egy raktárépületet, amely a Dokkmester épülete mellett van nem messze. Itt tárolják el azokat a termékeket,amelyeketel akarnak majd adni, és itt az ember akár saját magánakis bérelhet raktárteret.
Piac
A település közepén egy kisebb piactér található, rajta különböző dolgokat áruló standosokkal.
Remove these ads. Join the Worldbuilders Guild
Comments