Simon Laren Character in Evera | World Anvil

Simon Laren

Főpap

Mental characteristics

Személyes Háttér

Szegény, paraszti családba született negyedik gyermekként, három nővére után. Gyenge, beteges gyermek volt, akinek nem sok hasznát vették otthon, de a gyógyíttatása felemésztette a család kevéske tartalékát is. Ezért ötesztendős korában a Fény Úrnőjének apátságába adták, hátha az istennő megkönyörül rajta.

Simon, bár egészsége törékeny volt, rendkívül gyorsan tanult. Számos feladatot nem tudott ellátni a kellő fizikai erő híján (dolgozni a veteményesben, vagy kitakarítani az istállót), így leginkább az intéző mellett segédkezett, eleinte csak iratokat hozott-vitt, később már írnokként, titkárként állt az idős tisztviselő mellett, tizenhárom éves korára pedig nem egyszer maga intézte az apátság könyvelését is. Rendkívül hálás volt a feletteseinek és mélységesen tisztelte az apátot, akinek szavát vakon követte és legalább akkora parancs volt a szemében, mint a Fény Istennőjének tanításai.

Mestere haláláig vitte az apátság ügyeit, utána egy másik pap kapta meg a tisztséget, a tizenöt esztendős fiú pedig helyettesként állt az egyházi hivatal élén. Innen kezdve a munka jelentős része rá maradt: az új intéző csak akkor bukkant fel, ha jelenteni kellett az apát úrnak; a munkaszervezés, könyvelés, adóösszesítés mind Simon feladata lett. Simon lelkiismeretesen és magát nem kímélve dolgozott. Bármikor hajlandó volt elvállalni egy újabb feladatot az intézői hivatalban, utolsó pillanatban összesíteni egy kimutatást és a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állni, ha erre volt szükség.
Teltek az évek, és ahogy az várható volt, amint kiismerte az apátság működését, Simonnak szemet szúrt, hogy miként folyik el bizonyos személyek felé az egyháza vagyona, miközben egyre csak támogatásokat kérnek a gazdag hívektől és a Koronától. Kötelességtudatból először a felettesének próbálta jelezni a dolgot, de az elhessegette egy nem túl meggyőző "Törődj a magad dolgával!" sóhajjal. Néhány hét múlva azonban sürgős kérés érkezett az ispotályból: üres a kamra, azonnal élelmiszerekre van szükségük. A fiatal férfi látta, hogy a könyvelésben három szekér szállítmány is szerepelt a kórház felé - az ottani főgyógyító azonban tagadta, hogy ezekből bármi is megérkezett volna! Simon magához az apáthoz sietett a problémával: ahogy látja, az apátság széfje üres, és sem a gyógyítóknak, sem a betegeknek nem jut ellátmány. Az apát meglehetősen morcos volt, hogy zavarják, hiszen épp csak visszaért a legidősebb lánya esküvőjéről. Azzal nyugtatta Simont, hogy intézkedik az ügyben, és legközelebb ha ilyen problémája van, küldjön egy üzenetet és az apát úr majd talál megoldást...
Bár imádkozott útmutatásért a Fény Úrnőjéhez, az istennő, mint mindig, néma maradt. Néhány hét múlva, mikor a szokásos esti sétája után hazafelé tartott a rendházba, kiabálásra lett figyelmes. Maga sem tudta miért, inkább bebújt a bokrok közé, hogy kivárja a dolog végét. Lovagok kertesték őt magát, és nagyon úgy tűnt, hogy láncra akarják verni. Néhány óra után azonban elcsendesült a környék. Simon az éj leple alatt a földeken át elhagyta az apátságot és a fővárosba indult. Egyetlen személy tudta csupán megmenteni a börtöntől: maga a király, ha eljut hozzá mindaz, amit az apátságban felderített.
A hat napos út rendkívül kimerítő volt a férfi számára. Mire Sasvárra ért, inkább volt beteg koldus, semmint a Fény Úrnője Egyházának magas rangú tisztviselője. Magában azon merengett, ha a szüleivel maradhatott volna, most pontosan ugyanitt lenne. A gondolatmenet nem tartott sokáig, mert a város egyik mellékutcáján a láztól, fáradtságtól és persze a fél marék mérgező bogyótól, amit az úton talált, összeesett.

Sasvár ispotályában tért magához, egy jólelkű papnő, Sirida, aki az utcán gyógyította a szegényeket, szerencsésen rátalált. Simon hálásan köszönte a segíséget és kész volt viszonozni azt. A gyógyító nem boldogult az ácsmesterrel, aki rendszreint a tető javítását intézte, valahogy mindig több lett a végösszeg, mint amennyit a munka felvételekor mondott. A férfi könnyedén korrigálta a mester számításait, annyira, hogy három munkányi extra kifizetést talált és kért számon az ácson.
Simon végül három teljes hónapig maradt az ispotályban álnéven, besegítve a sasvári katedrálisnak, ispotálynak és mindenkinek, aki pénzügyekben segítségét kérte. Olyan alkalomra várt, amikor lesz ürügye bejutni a palotába. Végül egy nemesúr kérte a segítségét, hogy bizonyíthassa régi haragosa csalásait Őfelsége előtt. A királyi meghallgatáson aztán nem csak a haragos, de a nemes is magyarázkodni kényszerült az adóbefizetések miatt. A király kötelezte a mindkét felet az elmaradások teljesítésére és jót derült az őszinte intézőn. Még arra is hajlandó volt, hogy meghallgassa Simon ügyét is. Mikor a férfi beszámolt neki az apátságban tapasztalt sok éves csalásokról, Őfelsége már nem nevetett. Az intéző szerencsésen a király védelme alá került, amíg a királyi testőrség egy különítménye kikérte az apátság könyvelését (nem adták szép szóra).

Simonnak nem kellett magyarázkodnia az általa felhozott vádak miatt: valaki egész hónapokat tépett ki a pecsétes könyvekből. Az elkövetkező évtizedben valódi boszorkányüldözés indult a korrupt egyházi tisztségviselők ellen. Simon a királyi intélző mellett kapott egyházi pénzügyi ellenőr hivatalt és nem kímélte a főpapságot és a korrupt intézőket. A köznép és a hívek körében rendkívül jó hírnevet, ezzel eggyütt más körökben rengeteg ellenséget szerzett. Tizenötnél is több alkalommal próbálak végezni vele sikeretelenül (ami rövid időn belül több bérgyilkossági kísérlet volt a királyi palota falai között, mint Sasvár fennálása óta bármikor).

Simon az ügyek rendezése után is a fővárosban maradt, megtarthatta a királyi hivatalát és ő lett a sasvári katedrális első főpapja is. Prédikációiban rendszerint elítéli a vagyon halmozását és a hatalommal való visszaélést, az elesettek segítségét és a Fény Úrnőjének alázatos szolgálatát hideti.
Beavatása után feleségül vette az őt megmentő Sirida gyógyítót és két gyermekük született.

Oktatás

A Fény Úrnőjének papjai mellett tanulta a liturgiát és az intézőséget.

Hivatás

A sasvári katedrális főpapja (egyházi tisztség) és a királyi intéző mellett az egyházi pénzügyek főfelügyelője (állami tisztség).
Etnikum
Kor
62
Children
Gender
Férfi
Szemek
Mogyoróbarna
Haj
Sötétbarna, ősz tincsekkel
Bőrszín
Halvány


Cover image: by Lia Felis (with Adobe Express)

Megjegyzések

Please Login in order to comment!